Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.61
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Hollandiában is embereken tesztelhették a dízelfüstben lévő gázok hatását

Éveken át tesztelték holland kutatók is a dieselfüstben lévő gázok hatását állatokon és embereken - közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.

Flemming Cassee, a holland Országos Közegészségügyi és Környezeti Intézet (RIVM) kutatója szerint a holland intézet is részt vett azokban az éveken át tartó tesztkutatásokban, amelyekben a diesel üzemanyag füstjében található egyik gáz hatását vizsgálták.

Mint elmondta, a széles körű vizsgálatokat főként egereken és patkányokon, illetve néha önkéntesek bevonásával végezték Rotterdam vagy más települések belvárosában, valamint nagy forgalmú autóutak mentén. A naponta legfeljebb két órán át tartó tesztelésben többségében jó vagy kielégítő egészségi állapotú önkéntesek vehettek részt, valamint olyanok, akik kardiológiai kezelés alatt álltak.

A toxikológus szerint az évek óta tartó holland kísérletek semmiben sem számítanak kirívónak a más országban végzett hasonló tesztekhez képest. Annyiban ugyanakkor mégis másak, hogy a holland intézet tanulmányai mindig is nyilvánosak voltak - szögezte le.

Kiemelte, hogy minden toxikológiai kutatásnak szigorú iránymutatásoknak kell megfelelnie és minden kísérletet engedélyeztetni kell orvosetikai szempontból nemcsak az emberek, hanem az állatok esetében is. Az állatok mellett őssejtekkel és az emberek bevonásával végzett komplex módszerek kombinációja szolgál messze a legmeghatározóbb adatokkal, ha az emberi szervezet védelméről van szó - tette hozzá a kutató.

A Stuttgarter és a Süddeutsche Zeitung a szállítási szektor környezeti és egészségügyi helyzetével foglalkozó európai kutatócsoport (EUGT) tanulmánya alapján vasárnap számolt be arról az esetről, hogy embereken is tesztelték a diesel üzemanyag füstjében található egyik gáz hatását egy német autógyártók által alapított csoport megrendelésére.

A Volkswagen, a Daimler és a BMW által alapított, azóta már megszűnt EUGT a lapjelentések szerint megrendelt egy tanulmányt "a nitrogén-dioxid (NO2) emberek általi rövid távú belélegzéséről" is 2012 és 2015 között. Az Aacheni Egyetemi Kórház egyik intézete akkoriban vizsgált 25 embert, miután néhány órán át különböző mennyiségű nitrogén-dioxidot lélegeztek be.

A múlt héten a The New York Times című amerikai lap közölt riportot egy amerikai kutatóintézetről, ahol tíz majmot zártak be egy légmentesen lezárt konténerbe, ahol rajzfilmeket nézettek velük, miközben egy Volkswagen gépjármű füstjét kellett belélegezniük.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×