Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
325.72
bux:
143811.72
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Aggasztó a sarki jég olvadása

Egymillió négyzetkilométerrel lett kisebb a sarki jégtakaró, mint a 30 éves átlag. A tudósok szerint ráadásul a meglévő jég is vékonyabb, mint korábban.

Csaknem 13 ezer négyzetkilométerrel lett kisebb a Jeges-tengert beborító téli jégtakaró kiterjedése, mint egy évvel korábban. A 14 millió 520 ezer négyzetkilométeres kiterjedés több mint egymillió négyzetkilométerrel marad el a harmincéves átlagtól - derül ki az amerikai Nemzeti Hó- és Jégadatközpont adataiból. A LiveScience-nek a NASA szakembere, Walt Meier arról beszélt, hogy a kis hőmérsékleti eltérés is érezhetően rontott a helyzeten.

"Ebben az évben egy igazán extrém meleg telet láthattunk. A rekordok könyvébe illőt. Meleg volt az egész bolygón, de nagyon nagy rekord hőmérsékleteket mértek a sarkvidéken is. 10-15 Fahrenheittel melegebbet, mint az normális lenne."

A jég olvadása ugyan nem sokkal döntötte meg az egy évvel korábbi negatív csúcsot, Walt Meier mégis figyelmeztető jelként tekint a folyamatra. A kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy a kiterjedés csökkenése mellett a meglévő jég vékonyabb is, mint tavaly. A Barents-tenger ugyanakkor szinte teljesen jégmentes volt, ami nagyon szokatlan.

Egy sokak által támogatott, ám legalább annyira vitatott elmélet szerint a jég megfogyatkozása megváltoztathatja a futóáramlást, egy nagy sebességű vízszintes áramlási zónát, ami több szélsőséges időjárási jelenséget eredményezhet az Egyesült Államokban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×