Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
326.39
bux:
142730.3
2026. október 12. hétfő Miksa

A tenger elnyeli Miamit és New Orleanst egy tanulmány szerint

Bárhogyan harcoljanak is az éghajlatváltozás ellen, Miamit, New Orleanst és több más amerikai várost el fogja nyelni az óceán egy tanulmány szerint.

"Számos városunk jövője a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó döntésüntől függ, de számításaink szerint úgy tűnik, hogy némelyek számára már túl késő" - magyarázta Ben Strauss, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány fő szerzője.

"Nehéz elképzelni, hogyan tudnánk hosszabb távon megvédeni a floridai Miamit" - mondta Ben Strauss, a Climate Central amerikai civil szervezet tengerek szintjével foglalkozó részlegének alelnöke.

A kutatók szerint a délkeleti szövetségi államban, Floridában található a víz által veszélyeztetett legtöbb amerikai nagyváros. A tudósok a veszélyeztetett amerikai térségekre összpontosítottak, ahol jelenleg legalább 20 millió ember él, 40 százalékuk Floridában. Ben Strauss szerint a mészköves talajra épült Miamit a tenger vízszintjének emelkedésétől a gátak nem tudnák megvédeni.

A tanulmány szerint Florida után Kalifornia, Louisiana és New York állam forog a legnagyobb veszélyben. A zenéjéről és konyhaművészetéről ismert New Orleans máris süllyedőben van. Sokkal rosszabbak a kilátásai, mint Miamié - vélte Strauss.

A kutató szerint 4,9-9,9 méterrel emelkedik a tengerek szintje, ha 2100-ig semmi sem történik a fosszilis energiahordozók fogyasztásának csökkentése érdekében. A vízszintnövekedés várható időpontját azonban Strauss nem tudta előre jelezni.

New York városa szintén veszélyben van, a legrosszabb forgatókönyvek szerint a megaváros 2085 után már nem lesz lakható - vélik a kutatók.

A Climate Central honlapján elhelyezett kalkulátor segítségével nyomon követhető az általános felmelegedésnek az amerikai parti városokra gyakorolt hatása. A hónap végére várhatóan elkészül a világ városainak kalkulátora is.

Egy határozott döntéssel azonban, amellyel 2050-re az 1950-hez közeli szintre lehetne csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, változtatni lehetne a dolgokon. A tanulmány szerzői kétfajta forgatókönyvet vázoltak fel. Az egyik szerint a szén-dioxid-kibocsátás nem változik, és továbbra is hozzájárul az Antarktisz gleccsereinek olvadásához, amely folyamat egyes tudósok szerint máris visszafordíthatatlan. A másik szerint radikális fordulat következne be, amelynél a világ 2020-ban érné el a szén-dioxid-kibocsátás csúcsát.

Ez utóbbi forgatókönyv radikálisabb annál, amelyet a tervek szerint az EU ismertet a novemberi-decemberi párizsi klímakonferencián: 50 százalékos csökkentést irányoz elő 2050-re az 1990-es szinthez képest, valamint a "szénsemlegesség" bevezetését 2100-ig.

Címlapról ajánljuk
Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Kezdődik a harc az uniós milliárdokért: most dől el, milyen Európára és Magyarországra jut pénz

Kezdődik a harc az uniós milliárdokért: most dől el, milyen Európára és Magyarországra jut pénz

Különösen kényes pillanatban kezdődött Brüsszelben az Európai Régiók és Városok Hete, ugyanis két nappal korábban az ír elnökség bemutatta a 2028–2034-es uniós költségvetésről szóló kompromisszumos javaslatát. Ez a Bizottság eredeti tervéhez képest 8 százalékkal, 2025-ös árakon 141 milliárd euróval csökkentené a hétéves keretet, ami sem a takarékos északi tagállamoknak, sem a kohéziós forrásokért küzdő országoknak nem tetszik. Raffaele Fitto kohéziós biztos rugalmasabb és egyszerűbb fejlesztéspolitikát sürgetett, amelyben a több mint 500 program helyett 27 nemzeti és regionális partnerségi terv működne. Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának elnöke ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a döntések egyre távolabb kerülhetnek a városoktól és régióktól, a kohéziós politikának pedig kiszámítható, elkülönített forrásokra van szüksége. A tét az, hogy a szűkülő pénzekből egy összetartóbb Európa épül-e, vagy elsősorban a legerősebb szereplők versenyképessége kap támogatást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×