Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
326.39
bux:
142730.3
2026. október 12. hétfő Miksa

Migrációs tanácskozással kezdődik a Tudomány Világfóruma

Rendkívüli migrációs tanácskozással kezdődik a Tudomány Világfóruma (World Science Forum, WSF) november 4-én Budapesten, a háromnapos rendezvényen a világ vezető tudománypolitikusai fejtik ki véleményüket a fenntartható fejlődésről a párizsi klímacsúcs előtt egy hónappal.

A világtalálkozónak helyet adó Magyar Tudományos Akadémia (MTA) keddi közleménye szerint a rendezvény fő témái közé tartozik továbbá, hogy miként lehet növelni a tudományba vetett bizalmat, és hogyan lehet erősíteni a tudományos ismeretterjesztés és tanácsadás szerepét annak érdekében, hogy "ne ezoterikus gondolatkísérletektől, hanem megalapozott személyes és politikai döntésektől reméljük sorsunk jobbra fordulását".

A találkozón előadást tart mások mellett Amano Hirosi, a kék LED felfedezéséért 2014-ben megosztott fizikai Nobel-díjjal kitüntetett kutató, Pásztor János, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) klímaügyekkel foglalkozó főtitkárhelyettese és Jacqueline McGlade, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának főkutatója is.

Felszólal még Geoffrey Boulton, a brit Royal Society tagja, Axel Flaig, az Airbus kutatási részlegének vezetője, Naledi Pandor, a Dél-afrikai Köztársaság kutatási minisztere, valamint Vladimir Sucha, az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) főigazgatója és Mark Walport, a brit kormány tudományos főtanácsadója is.

Az idei Tudomány Világfóruma újdonsága, hogy a plenáris üléseket rangos újságírók vezetik, így például moderátorként szerepel Philip Campbell, a Nature főszerkesztője, Clive Cookson, a Financial Times tudományrovatának szerkesztője, valamint Matt McGrath, a BBC News környezetvédelemmel foglalkozó tudósítója is. Az újítás célja, hogy a plenáris és tematikus tanácskozásokat a rövid előadások elhangzása után az előadók és a közönség élénk vitája kövesse.

A 2003 óta kétévente megtartott rendezvény a világ egyetlen olyan tudományos fóruma, amelyen a tudomány képviselői intézményes keretek között, összetett szempontrendszer szerint folytathatnak párbeszédet a társadalommal és a döntéshozókkal. A tanácskozás az MTA kezdeményezésére, a világ legbefolyásosabb tudományos világszervezeteinek - az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), a Nemzetközi Tudományos Tanács (ICSU), az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC), a Tudományok Világakadémiája (TWAS), valamint az Amerikai Tudományfejlesztő Társaság (AAAS) - közös erőfeszítéseként jön létre.

A közlemény idézi Lovász Lászlót, az MTA elnökét, aki szerint a világfórum üzenete, hogy a társadalom számára "igenis fontosak a tudományos kutatások", és a közvetlen anyagi eredménnyel kecsegtető természettudományos vizsgálódások mellett a drámai módon megnyilvánuló társadalmi folyamatok - amilyen például a migráció - rendszeres elemzése is jelentős feladat.

A tanácskozást Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Lovász László, az MTA elnöke, Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, Gordon McBean, az ICSU elnöke, Flavia Schlegel, az UNESCO természettudományos főigazgatója, valamint Rush D. Holt, az AAAS elnöke nyitja meg november 4-én este.

A rendezvényt november 7-én a Parlament felsőházi üléstermében tartott plenáris ülés zárja, amelyen felszólal Áder János köztársasági elnök és Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója. A záródokumentum elfogadása után a tanácskozást a világfórum 2017. évi házigazdája, a jordániai Királyi Tudományos Társaság elnöke, Szumaja bint al-Hasszan hercegnő beszéde fogja zárni.

A Tudomány Világfórumára a résztvevők több mint száz országból érkeznek. A tanácskozás témái között szerepelnek a nemzetközi együttműködés kihívásai a klímaváltozás és katasztrófakockázatok csökkentése terén, az utóbbi évek járványai és globális egészségügyi veszélyei, valamint a tudomány és az innováció kapcsolata is - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Kezdődik a harc az uniós milliárdokért: most dől el, milyen Európára és Magyarországra jut pénz

Kezdődik a harc az uniós milliárdokért: most dől el, milyen Európára és Magyarországra jut pénz

Különösen kényes pillanatban kezdődött Brüsszelben az Európai Régiók és Városok Hete, ugyanis két nappal korábban az ír elnökség bemutatta a 2028–2034-es uniós költségvetésről szóló kompromisszumos javaslatát. Ez a Bizottság eredeti tervéhez képest 8 százalékkal, 2025-ös árakon 141 milliárd euróval csökkentené a hétéves keretet, ami sem a takarékos északi tagállamoknak, sem a kohéziós forrásokért küzdő országoknak nem tetszik. Raffaele Fitto kohéziós biztos rugalmasabb és egyszerűbb fejlesztéspolitikát sürgetett, amelyben a több mint 500 program helyett 27 nemzeti és regionális partnerségi terv működne. Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának elnöke ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a döntések egyre távolabb kerülhetnek a városoktól és régióktól, a kohéziós politikának pedig kiszámítható, elkülönített forrásokra van szüksége. A tét az, hogy a szűkülő pénzekből egy összetartóbb Európa épül-e, vagy elsősorban a legerősebb szereplők versenyképessége kap támogatást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×