Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
315.68
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Intelligens kutatóközpont a fővárosban

Nem csupán egy új épület, hanem új kutatói szemlélet jöhet létre a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának (MTA TTK) felépítésével - hangsúlyozta a lágymányosi Infoparkban pénteken átadott tudományos centrum megnyitóján az MTA elnöke.

Pálinkás József elmondta: a 30 ezer négyzetméteres, energia-hatékony és intelligens épületben több mint ötszáz kutató fog dolgozni világszínvonalú körülmények között. A központ falai egy új tudományos kultúrának, egy új kutatói létnek adnak helyet - fogalmazott.

Az MTA elnöke felidézte: 2009-ben kezdeményezte a Lendület kiválósági program elindítását azzal a céllal, hogy a legkitűnőbb ifjú magyar kutatók itthon is dolgozhassanak fontos témákban. A program sikerét bizonyítja, hogy az MTA TTK-ba 11 Lendület-kutatócsoport költözik be - fűzte hozzá.

Az akadémiai kutatóintézet-hálózat megújítása 2011-ben indult, és a kormány által biztosított jelentős forrásokkal megerősítve 2012-ben vált működési gyakorlattá, a tudományos közösség építéséhez és az infrastrukturális környezet fejlesztéséhez egyaránt hozzájárulva. "Magyarország bízik a jövőben, hiszen gazdasági válság idején egy ilyen tudományos beruházást valósított meg" - hangsúlyozta az elnök.

Pálinkás József elmondása szerint az MTA TTK felépítésére a kormány 9,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, amelyet az MTA tudományos eredményekkel és a jövő tudósgenerációjának kinevelésével szolgál meg.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×