Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

AIDS: 2011-ben 330 ezer gyerek fertőződött meg

A 15-24 éves fiatalok között 2011-ben 4,8 millió, a 10-19 évesek között pedig 2,2 millió HIV-fertőzött gyermek élt világszerte. Az újonnan megfertőződött gyermekek száma 330 ezerre rúgott.

A UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány tájékoztatása szerint 2009 óta 24 százalékkal kevesebb HIV-fertőzött gyermek jött világra. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) munkájának köszönhetően tavaly százezerrel több gyermek kapott antiretrovirális kezelést, mint 2010-ben, ennek ellenére alig minden harmadik gyermek és édesanya részesül megfelelő kezelésben. A HIV-pozitív terhes anyák kezelésével megakadályozható lenne, hogy a születendő gyermek a terhesség alatt, illetve a szoptatási időszakban elkapja a fertőzést.

Az AIDS leggyakrabban kétféle módon terjed: szexuális úton, illetve úgy, hogy a HIV-pozitív édesanya szülés vagy szoptatás közben megfertőzi gyermekét.

Tavaly az AIDS-árvák száma - tehát azoké a gyermekeké, akik egyik vagy mindkét szülőjüket elveszítették a betegség következtében - 17,3 millió volt.

"Ha el akarjuk érni egy AIDS-mentes generáció megszületését, akkor a jövőben szülővé váló mai fiatalok között is komoly erőfeszítéseket kell tenni az információátadás, a tájékoztatás és az ellátáshoz való hozzáférés területén" - mutatott rá az alapítvány közleménye.

Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×