Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.92
bux:
0
2025. december 26. péntek István

A születéskor vékony méhlepény felnőttkorban hirtelen szívhalált okozhat

Egy finn vizsgálat szerint a születéskor vékony méhlepény jelentősen növeli a hirtelen szívhalál kockázatát.

Az International Journal of Epidemiology szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői a szívbetegségek okait már a megszületés előtti időszaktól tanulmányozták. Helsinkiben 1934 és 1944 között 6370 kislány és 6075 fiú jött a világra úgy, hogy az anya terhességének fontos adatai mellett a szülés részleteit is följegyezték.

Ezek a gyermekek rendszeres vizsgálatokra is jártak, majd egészségük alakulása, haláluk körülményei is a statisztikai adatokból pontosan kideríthető volt. A várandós asszony és az újszülött súlyát, hosszát akkoriban ugyanúgy följegyezték, mint a terhesség időtartamát. Ezek mellett megmérték a méhlepény méretét és vastagságát is.

A nemzetközi munkacsoport David Barker vezetésével ezeket a számokat értékelte. Barker professzor hangsúlyozta: "mind több kutatás foglalkozik azzal, hogy a koszorúér-betegség kialakulása már a megszületés előtti időszak eseményeitől is függ. A magzati fejlődés már az anyaméhben megszabhatja az újszülött sorsát".

Az előző évtizedek során a múlt század harmincas-negyvenes éveiben született gyermekek közül a fiúknak 2,7 százaléka, a lányoknak 0,7 százaléka fejezte be életét hirtelen, betegség által megmagyarázhatatlan szívhalállal.

A hirtelen szívhalál edzésben lévő, kiváló sportolók körében is előfordul és ezek nem kis hányada fiatal kora ellenére már panaszt és tünetet nem okozó, korai koszorúér-betegségben szenvedett. A finn vizsgálat értékelésébe csak olyanok halálozási adatait vették be, akiknél ilyen eltérés nem fordult elő.

Kiderült, hogy másfélszer gyakoribb volt a hirtelen szívhalál azok között, akiknek a méhlepénye az átlagosnál vékonyabb volt. Ez azt jelentette, hogy ezek a méhen belül rosszabb vérellátást kaptak és a kutatók feltételezése szerint az autonóm idegrendszer fejlődése is károsodást szenvedett. A hirtelen halált okozó szívritmuszavar ennek is lehetett a következménye.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×