Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hullócsillagok az augusztusi égbolton

Ha nyár, akkor hullócsillag- és meteorészlelés, amelynek tetőpontját a Perseidák megérkezése jelenti augusztusban.

Mint a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE http://www.mcse.hu) honlapján olvasható, az idén ideális helyzetben figyelhető meg ez a kétezer éve ismert meteorraj. Az áramlatot a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle-üstökös hozta létre több ezer évvel ezelőtt.

Míg a rövidebb periódusú üstökösökből származó meteorrajok általában csak néhány száz évig keresztezik a Föld pályáját, a Perseidák első megfigyelése Kr.u. 36-ban történt Kínában. A VIII-XI. században rendszeresen, később szórványosan említik a rajt, majd 1835-ben Adolphe Quételet belga csillagász (1796-1874) a "hivatásos" nyugati tudomány számára is felfedezte a rajt, amely 1839-ben óránként 160 meteoros maximumot produkált.

Idén az augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka, két nappal újhold után lesz a maximum, ideális körülményeket biztosítva a megfigyelésre. A kedvező körülményekre tekintettel az MCSE a Somogy-megyei Paléban augusztus 8-15-e között észlelőtábort szervez a raj megfigyelésére.

Huszonegyedik alkalommal tér vissza a 10P/Tempel 2-üstökös. Az átlagosan 5,5 éves keringési idejű üstököst Ernst Wilhelm Liebrecht Tempel (1821-1889) német csillagász fedezte fel 1873. július 4-én a milánói Brera obszervatóriumból. A német asztronómus 12 üstököst és öt kisbolygót fedezett fel, nevét a (3808) Tempel-kisbolygó és egy 45 kilométeres holdkráter viseli.

Az üstökös a hónap elején éri el maximális, 8,5 magnitúdós fényességét, amelyet szinte az egész hónapban tart majd. (Magnitúdó az égitestek látszólagos fényességének értéke; azt jelzi, hogy mennyi fény jut hozzánk az égitestről.) A Cet-csillagkép déli felében járó üstökös megközelíti stacionárius pontját, így a korábbi gyors, keleti irányú mozgása délkeleti, majd déli irányba vált, és jelentősen lelassul. A kométa augusztus 3-a és 5-e között az Eta-27-28-30 Ceti-csillagok által formázott alakzaton halad majd át.

Augusztusban éri el csúcspontját a bolygók már hetek óta megfigyelhető "tánca". Ezeken az estéken a Vénusz, a Mars és a Szaturnusz egy 5-6 fokos körön belül látható, eleinte nagyjából 10 fokkal az északnyugati horizont felett, láthatóságuk azonban napról napra romlik. A legkisebb távolságon belül 7-én lesznek.

"Mire a Vénusz augusztus 17-én eléri dichotómiáját, vagyis a félvénusz-fázist, már csak a legfényesebb bolygó lesz megfigyelhető az esti égen" - olvasható az MCSE honlapján.

Miközben az esti égen elveszítjük a bolygókat, egyre jobb láthatóságba kerül a Naprendszer királya, a Jupiter, amely már éjfél előtt is megfigyelhető. "Sajnos továbbra is nélkülözni vagyunk kénytelenek a Déli Egyenlítői Sávot (SEB), ami viszont megkönnyíti a Nagy Vörös Folt megfigyelését" - emeli ki az ismertető.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×