Infostart.hu
eur:
384.94
usd:
331.98
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Újabb szakokkal bővül a BKF

Vizuális művészeti képzéseket indított a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, az első évfolyam ősszel indul, amikor pótfelvételivel új alap- és mesterképzésekre lehet jelentkezni - közölte az intézmény.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola egyik legfontosabb állandója a változás. A Heller Farkas Főiskolával való egyesülés és az ország egyik legnépszerűbb turizmusképzésének átvétele után vizuális művészeti képzéseket indított, melyből az első évfolyam idén ősszel kezd a BKF-en.

Alapképzésen a már meglévő öt vizuális művészeti képzés mellett négy újabb művészeti szakra jelentkezhetnek ősztől az érdeklődők. A kézműves, környezetkultúra (belsőépítész), képi ábrázolás és elektronikus ábrázolás szakokkal egyedülállóan széles művészeti skálát nyújt a főiskola. Ilyen szakösszetétel nem található meg máshol Magyarországon - írják közleményükben.

Hallgatható lesz például a grafika mindhárom ága (képi ábrázolás - tervezőgrafika - elektronikus ábrázolás) amely egybefogja a kézi rajztól a számítógépes rajzig az összes ábrázolási formát. A BKF célja, hogy az összekapcsolódó szakokkal komplex tudást nyújtson a hallgatóknak, így a művészi és piaci gyakorlatban már természetes együttműködéseket az oktatásban sem elkülönülten kezelik.

A BKF mesterképzései mind valamiért különlegességnek számítanak a magyar piacon. A most induló kommunikáció és médiatudomány mesterszakon az országban elsőként hallgatható az új típusú Elektronikus médiaelmélet és -kritika modul.

A szintén új a vezetés és szervezés mesterszak minőségi menedzserképzés, ahol Magyarországon elsőként a BKF-en választhatják a hallgatók a szervezeti mediátor szakirányt, az üzleti tanácsadó szakirányon pedig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával kötött együttműködésnek köszönhetően a tanácsadóipar legjobb szakembereitől tanulhatnak az idejárók.

Az ország egyik legelismertebb turizmus-menedzsment mesterképzése az európai szinten is újdonságnak számító világörökségi menedzsment specializációt indít ősztől. Ezt a párizsi Sorbonne-on kívül csak a BKF-en lehet hallgatni Európában, a képzés átjárható lesz a tanintézmények között.

Annak köszönhetően, hogy a BKF-en hallgatható a 2010-ben legnépszerűbb hat szakból öt, valamint az újonnan induló vizuális művészeti szakok hatására, kimagasló volt az érdeklődés a főiskola iránt. Közel 6000-en adták be jelentkezésüket a BKF-re, ez 53 százalékos növekedés az előző évhez képest, ennél is sokatmondóbb szám azonban, hogy azoknak a száma 67 százalékkal nőtt, akik első helyen jelölték be az intézményt. Július 22-én dől el, hogy a sok érdeklődő közül szeptembertől ki fog a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára járni.

Az idén a Corvin sétányon megrendezésre kerülő, immár hagyományos Pont Ott Party-n, ahol bejelentik a ponthatárokat, a BKF jelenlegi diákjai és vezetői is részt vesznek, hogy elsőként köszöntsék majd az újdonsült iskolatársakat.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×