Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
319.94
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Genetikai mutáció a kék szem

A kékszemű embereknek egyetlen közös ősük lehetett - állítják dán kutatók, akik szerint tízezer évvel ezelőtt még minden ember barna szemű volt. A kék szemszín kialakulása pedig egy mutáció következménye.

Egy tudóscsoport szerint 6-10 ezer évvel ezelőtt még nem éltek kékszemű emberek a Földön, az egy genetikai mutáció következtében alakult ki.

A Live Science című angol tudományos honlapnak nyilatkozó Hans Eiberg, a Koppenhágai Egyetem Molekuláris és
Sejtbiológiai Intézetének kutatója szerint "eredetileg mindnyájunknak barna volt a szemünk színe".

A mutáció az úgynevezett OCA2 gént érhette, amely a melanin termelésében vesz részt: ez a pigmens (festékanyag) felelős szemünk, hajunk és bőrünk színéért.

"A kromoszómában az OCA2-ben bekövetkezett mutáció gyakorlatilag megfosztotta a gént a barna színű szem 'előállításának' képességétől" - magyarázta Hans Eiberg, aki kifejtette: a módosulás korlátozta a gén melanintermelő képességét, így barnáról kékre "hígult" a szem szivárványhártyájának színe.

Amennyiben az OCA2 gént a mutáció teljesen kiiktatta volna, a haj, a szem és a bőr teljesen mentes lenne a melanintól, azaz a festőanyagtól: ezt az állapotot albinizmusnak nevezik.

A szivárványhártyában található melanin mennyiségétől függően a szem színe a barnától a zöldig terjedő széles skálán változhat. A barnaszeműeknél nagyfokú egyéni változékonyság mutatható ki a DNS azon részében, amely a melanin mennyiségét kontrolálja a szem íriszében.

A kutatók Dániában, Jordániában és Törökországban kékszeműeknél vizsgálták a sejtek energiaszervének, a mitokondriumoknak a DNS-ét. A mitokondriális DNS ugyanis kizárólag anyáról öröklődik, ezért alkalmas emberi populációk eredetének a vizsgálatára.

Az idők folyamán több nemzedéken keresztül a felmenői DNS szegmensei összekeveredtek, így a leszármazottaknál különböző összetételű szekvenciákat találtak. Ugyanakkor a DNS némely szegmense nem "keveredetett újra", ezeket halotípusnak nevezik.

Amennyiben egy bizonyos csoportnak azonos hosszú halotípusai vannak, ez azt jelenti, hogy az adott szekvencia viszonylag nemrég fejlődött ki őseinknél. A DNS-szekvenciáknak ugyanis nem volt ideje összekeveredni.

A Dániában vizsgált kékszeműek ugyanazzal a halotípussal rendelkeztek, mint a jordániaiak. Ugyanaz a genetikai elváltozás volt kimutatható náluk, amely egy bizonyos mutációhoz kapcsolódik, s amely miatt kék a szeműk színe.

"A nyolcszáz vizsgált személy közül mindössze egy nem illett a képbe: az illető ugyan kékszemű volt, ám a szivárványhártyáján egyetlen barna pontot fedeztünk fel" - mondta Hans Eiberg, aki szerint vizsgálataik alapján bizonyítottnak látják, hogy az összes kékszemű ember egyetlen közös őstől származik, ugyanis mindannyian ugyanazzal a DNS-elváltozással rendelkeznek.

"Ez a genetikai elváltozás valahogy elterjedt - először Európában, aztán más kontinensen is megjelent. Arra kell választ kapnunk, hogyan lehetséges, hogy míg tízezer éve a Földön egyetlen kékszemű egyén sem élt, jelenleg az európai lakosság 20-40 százalékát alkotják" - hangsúlyozta John Hawks, a Wisconsin-i Egyetem kutatója, aki nem vett részt a vizsgálatban.

Meggyőződése szerint ez a genetikai mutáció kedvező hatással bírhatott a termékenységre, valamilyen módon arra ösztönözve a kékszeműeket, hogy több gyermeket vállaljanak.

Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna – megkezdődött a Nemzetek Ligája-sorozat a futballválogatott számára

ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna – megkezdődött a Nemzetek Ligája-sorozat a futballválogatott számára

Történetében először játszik tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés helyszíne a Puskás Aréna, cikkünk frissül!

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit - közölte a Külügyminisztérium. Eközben közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megegyezhet a főváros és a kormány. Közben tovább gyűrűzik az azbesztbotrány, Kőszegen az egészségügyi irányértéket sokszorosan meghaladó szennyezettséget mértek. Pénteken elindult a Bayer Construct csődeljárása, és megnyíltak a pályázatok a szakképzési centrumok megújuló főigazgatói posztjaira. A parlament hétfői rendkívüli ülésén a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×