Infostart.hu
eur:
366.14
usd:
322.03
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A Főnök nyerte a robotautók versenyét

Emberi irányítás nélkül, kevesebb mint hat óra alatt tett meg 85 kilométert Boss, azaz Főnök, egy Chevrolet egy különleges versenyen. A győzelem kétmillió dollárt hozott az autó felkészítőinek, a pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetem csapatának.

A robotautók versenyébe tizenegy különleges járművel neveztek, amelyek közül hat célba is ért. A 85 kilométeres távot a leggyorsabban egy Chevrolet Tahoe teljesítette: kevesebb mint hat órára volt szüksége ahhoz, hogy lézeres érzékelőinek segítségével központi egysége keresztülnavigálja egy díszletvároson.

Az idei versenyt is az Egyesült Államok védelmi minisztériumának kutatásokért felelős részlege szervezte, célja pedig az, hogy olyan megoldásokat találjon, amelyek lehetővé teszik akár az intelligens autók harci helyzetekben való bevetését.

Sofőr nélkül

A "futamot" egy használaton kívüli légi bázison rendezték a kaliforniai sivatagban, ahol egy valódi kisvárost építettek fel. Az autóknak egy- és kétsávos utakon kellett közlekedniük, forgalmas kereszteződéseken áthajtaniuk, és épületeket kerülgetniük a közlekedési szabályok betartásával.

Minden versengő autót egy ember vezette jármű követett: az ebben ülők egyszerűen kikapcsolhatták az adott robotot, ha úgy érezték, veszélyt jelenthet a többi kocsi számára.

Különleges szenzorok

A versenybe nevezett autók legtöbbjének külseje átlagos volt, tetejükre, karosszériájuk egyes részeire azonban különleges érzékelőket szereltek, a győztes kocsira még egy forgó lézerszkennert is erősítettek. Ez 64 lézersugarat bocsát ki és másodpercenként tízet fordul, így képes meghatározni, mekkora távolságra vannak tőle a tárgyak.

Nemcsak a hadsereg, de az autóipar is érdeklődik a robotjárművek iránt: nagy lehetőséget látnak az újításokban.

Képzelje el, hogy telefonál, megreggelizik, elektronikus leveleket küld, miközben az autója önmagát vezeti. Ez aztán rendkívüli lenne! Hatalmas áttörés lehet, olyan technológia, amellyel elkerülhetők lesznek a balesetek - magyarázta lelkesen a Bosst legyártó General Motors kutatás-fejlesztési részlegének alelnöke.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×