Infostart.hu
eur:
354.3
usd:
309.88
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Szalai Attila labdarúgó a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott edzésén tartott sajtótájékoztatón a telki edzőközpontban 2021. május 21-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Szalai Attila újból a Bundesligában bizonyítana

A 47-szeres válogatott labdarúgó nyáron visszatér a Hoffenheim csapatához, a következő idényben pedig szeretne ismét a német élvonalban bizonyítani.

A 27 éves hátvédet hosszú hónapokig mellőzte a Hoffenheim szakmai stábja, majd télen kölcsönadták a belga Standard Liege együttesének, ám csupán öt mérkőzésen léphetett pályára, mert márciusban elszakadt a jobb lábában a combfeszítőizom, és csak múlt szombaton, az utolsó fordulóban térhetett vissza.

"Összességében pozitívumként értékelem a belgiumi időszakot, de sajnos elég sokat kihagytam, és ez egy picit rányomta a bélyegét a tavaszomra. Annak nagyon örülök, hogy jól sikerült a felépülésem és vissza tudtam térni" - nyilatkozott csütörtökön az M1 aktuális csatornán, a Nemzeti Sporthíradóban. Hozzátette:

fantasztikus volt és nagyon sokat jelentett neki, hogy márciusban visszakerült a válogatottba.

Ugyanakkor egyértelmű volt számára, hogy a nyáron nem számít rá Marco Rossi szövetségi kapitány, hiszen tavasz óta csak egyetlen mérkőzésen lépett pályára a klubcsapatában, ez pedig nem elég a meghívóhoz. "Jelenleg itthon vagyok Magyarországon, a szabadságomat töltöm. Különleges lesz ez a nyár, hiszen hosszú idő után ez az első, amikor nem vagyok a válogatottban, úgyhogy lesz néhány hét pihenőm, amit a családommal töltök" - mesélte.

Szalai elárulta: július 4-én kell edzésbe állnia a Hoffenheimnél. A szakvezetés szeretné, ha ott kezdené a felkészülést, később pedig leülnek beszélni a folytatásról. "Ha számolnak velem, természetesen nagyon szívesen maradnék a Hoffenheimben. Szeretném bizonyítani, hogy igenis odavaló vagyok erre a szintre, mert tudom, hogy mire vagyok képes. Tudom, hogy képes vagyok a Bundesligában játszani" - szögezte le.

Hozzátette: Marco Rossi mindig azt mondja nekik, fontos, hogy az ember megkapja a bizalmat, és játékban legyen. Ezért neki is ez lesz a célja, játszani szeretne, megbecsülésre vágyik, és szeretne korrekt esélyt és lehetőséget kapni a bizonyításra.

"Ennek függvényében fog kiderülni, mit hoz a jövő" - vélekedett a védő, akinek a szerződése 2027 nyaráig szól.

Mint felidézte, nagyon jól érezte magát a Fenerbahce csapatánál, ahol rendkívül sikeres és boldog időszakot töltött, ezért szívesen játszana még pályafutása során Törökországban.

"Nyitott szemmel járom a világot, a menedzserem is folyamatosan informál, hogy milyen megkeresések, milyen lehetőségek vannak" - közölte.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×