Péntek délután az első szabadedzéssel Dzsiddában folytatódik a 2025-ös Forma–1-es szezon. Négy futam után Lando Norris 77 ponttal vezeti az egyéni összetettet, mclarenes csapattársának, Oscar Piastrinak három pont a hátránya. Max Verstappennek és George Russellnek még nem nagy a lemaradása, a többi pilóta viszont már tisztes távolságból figyeli, hol tartanak az élmenők.
A Motorsport Online főszerkesztője azt mondta az InfoRádióban, hogy mentálisan egyre erősebb az idén már két versenyt megnyerő Oscar Piastri, és ha Szaúd-Arábiában meg tudná verni az időmérőn Lando Norrist, akkor jó esélyei lennének az újabb futamgyőzelemre, aminek köszönhetően átvehetné a vezetést a vb-pontversenyben. Vámosi Péter szerint nem lehet kérdés, hogy Piastri is bejelentkezett a világbajnoki címért, így pedig nagy valószínűség szerint nem lesz előre lefutott párharc a két McLaren-pilóta közötti küzdelem, sokan ugyanis arra számítottak az idény előtt, hogy Norris lesz a kedvezményezett versenyző a csapaton belül.
A szakíró kiemelte, hogy a dzsiddai hibrid pálya utcai és épített szakaszokkal, amelyen az egyenesre is jól be kell állítani az autókat, ugyanakkor vannak szűk, éles kanyarok is, ami miatt egyes pilóták szerint „fékgyilkos” a pálya. Vámosi Péter szerint Szaúd-Arábiában akár a nagy hőség is megtréfálhatja a versenyzőket, akiknek ráadásul nincs sok idejük a regenerálódásra, hiszen egymás után a harmadik hétvégén lesz futam.
Lando Norris a melbourne-i idénynyitót megnyerte, majd két második és egy harmadik helyet szerzett az elmúlt versenyhétvégéken. A brit pilóta a Bahreini Nagydíjat követően önmagát ostorozta, és elsősorban a saját teljesítményét kritizálta, amiért nem tudott újabb versenyeken elsőként a célba érni. A szakértő szerint Norrisnak fejben kell összeszednie magát, mert az időmérőkön, sebességben már többször is bizonyította, mekkora klasszis,
mentálisan viszont számos alkalommal fölé nőtt Oscar Piastri.
Vámosi Péter úgy fogalmazott, Norrisnak bizonyítania kell minden versenypályán, minden kanyarban, hogy elhiszi magáról, hogy most már nemcsak bajnokaspiráns, hanem világbajnok tud lenni. Azt gondolja, hit nélkül nem lehet felérni a csúcsra, és ha nem veszi ezeket az akadályokat a brit pilóta, akkor már viszonylag korán is alulmaradhat a Piastrival való versenyfutásban.
A Szaúdi Nagydíj előtt a fogadóirodáknál szinte ugyanakkora nyereményszorzó szerepel a két McLaren-pilóta neve mellett, ami Vámosi Péter szerint teljesen reális képet mutat jelenleg. Az igazán bátrak most a Mercedes vagy a Ferrari pilótáinak futamgyőzelmére fogadnak, és ha óriási meglepetésre ez bekövetkezne, bizony nagy összegeket szakítanának. A Motorsport Online főszerkesztője szerint ugyanakkor sokkal közelebb van a realitásokhoz az a megállapítás, hogy valamelyik McLaren-pilóta nyer Dzsiddában.
Azt gondolja, az előttünk álló versenyhétvégén olyan versenyző okozhat esetleg meglepetést, aki az átlagosnál jobban bánik a gumikkal, és bizonyos esetekben nem használja ki teljes szélességében a pályát, vagyis tisztes távolságban marad a rázókövektől, mégis nagy tempót diktál. Vámosi Péter megjegyezte:
a dzsiddai pálya inkább a „puhább vezetési stílusú” versenyzőknek kedvez, ezért ha borul a papírforma, akkor talán Charles Leclerc lehet esélyes a győzelemre.
A szakíró végül elmondta: sok múlik azon, hogy a Ferrari és a monacói pilóta hogyan teljesít a szombati időmérőn. Mint fogalmazott, ha összeszedik magukat a maranellóiak, és egy körön belül kimagaslót nyújtanak, akkor a jó rajthelyezésnek köszönhetően lehet esélyük még akár egy meglepetésgyőzelemre is vasárnap.