Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
A Sevilla játékosai ünnepelnek a bajnoki trófeával, miután 3-2-re győztek az Internazionale ellen a labdarúgó Európa-liga döntőjében játszott mérkőzésen Kölnben 2020. augusztus 21-én.
Nyitókép: MTI/EPA/AP/Martin Meissner

A Laziót kapta ellenfélnek a Ferencvárost kiejtő Plzen

Az alapszakaszgyőztes SS Lazio lesz az ellenfele a Ferencvárost csütörtökön búcsúztató cseh Viktoria Plzennek a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében.

A pénteken megtartott nyoni sorsoláson elhangzott, hogy a párharc első meccsét Csehországban játsszák, a továbbjutó pedig a negyeddöntőben majd a norvég Bodö/Glimt és a görög Olimpiakosz csatájának győztesével csap össze.

A két angol sztárcsapat közül a Manchester United a spanyol Real Sociedadot kapta ellenfélnek a 16 között, míg a Tottenham Hotspur a holland AZ Alkmaarral találkozik.

Nagy csatát ígér az ugyancsak holland Ajax és a német Bundesligában harmadik helyen álló Eintracht Frankfurt, valamint a 2023-ban Budapesten El-döntős AS Roma és a spanyol Athletic Bilbao párharca.

A nyolcaddöntő játéknapjai március 6. és 13. lesznek, a negyeddöntő találkozóira április 10-én és 17-én, az elődöntős meccsekre pedig május 1-én és 8-án kerül sor.

A döntőt május 21-én rendezik a bilbaói San Mamés Stadionban.

A nyolcaddöntő párosítása:

Viktoria Plzen (cseh)-SS Lazio (olasz)

Bodö/Glimt (norvég)-Olimpiakosz (görög)

AFC Ajax (holland)-Eintracht Frankfurt (német)

AZ Alkmaar (holland)-Tottenham Hotspur (angol)

Real Sociedad (spanyol)-Manchester United (angol)

FCSB (román)-Olympique Lyon (francia)

Fenerbahce (török)-Rangers FC (skót)

AS Roma (olasz)-Athletic Bilbao (spanyol)

A negyeddöntőben:

1. Bodö/Glimt (norvég) / Olimpiakosz (görög)-Viktoria Plzen (cseh)/SS Lazio (olasz)

2. AZ Alkmaar (holland)/Tottenham Hotspur (angol)-AFC Ajax (holland)/Eintracht Frankfurt (német)

3. Fenerbahce (török)/Rangers FC (skót)-AS Roma (olasz)/Athletic Bilbao (spanyol)

4. FCSB (román)/Olympique Lyon (francia)-Real Sociedad (spanyol)/Manchester United (angol)

Az elődöntőben:

A 2. negyeddöntő győztese-Az 1. negyeddöntő győztese

A 3. negyeddöntő győztese-A 4. negyeddöntő győztese

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×