Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Handball ball on field
Nyitókép: Anchiy/Getty Images

Szabó Edina nem kell az amerikai válogatott padján

Ezután is a csapatnál fog dolgozni, de más pozícióban.

Szabó Edina távozott az Egyesült Államok női kézilabda-válogatottjának szövetségi kapitányi posztjáról. Az amerikai szövetség (USATH) honlapja szerint a vezetőség döntött úgy, hogy a továbbiakban ne a magyar edző vezesse a nemzeti csapatot. Az USATH jelezte: szeretné, hogy Szabó a szövetség kötelékében maradjon technikai vezetői és tanácsadói szerepkörben, így szakértelmét és tapasztalatát továbbra is kamatoztatni tudja a női válogatott fejlődése érdekében.

Szabót 2021 nyarán nevezték ki, a szerződése tavaly nyárig szólt. Egyetlen nemzetközi versenyen irányította az amerikaiakat: az észak-amerikai és karibi térség idei kontinenstornáján az ötödik, utolsó helyen végzett a csapat.

Szabó játékosként 1986 és 1989 között 65 mérkőzésen 112 gólt szerzett a magyar válogatottban. Később férjével, Borsos Attilával Franciaországba költözött, és 15 évig a francia női válogatott menedzserigazgatójaként tevékenykedett.

Hazatérésük után 2003 és 2007 között a Cornexi Alcoa vezetőedzője volt, a székesfehérváriakkal 2005-ben megnyerte az EHF Kupát. Az Érd csapatát 2010-től 2020 tavaszáig irányította, ebben az időszakban hatszor vezette bajnoki bronzéremig együttesét, amely négyszer végzett dobogós helyen a Magyar Kupában.

Jelenleg a francia női élvonalban sereghajtó Saint-Amand HB vezetőedzőjeként tevékenykedik.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×