Infostart.hu
eur:
385.74
usd:
331.27
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Meglepő statisztikával dicsérte Szoboszlai Dominikot a Sky Sports

Elismerő véleményeket kapott Szoboszlai Dominik a brit médiától az Ipswich elleni, bő egyórás teljesítménye után. Sőt, a Sky Sports egy meglepő statisztikával is szolgált

„Szoboszlai is egyre nagyobb veszélyt jelent. A szezon elején meccsenként csak egyszer-kétszer lőtt, de ez a szám jelentősen megnőtt. – írta a BBC. – Az Ipswich ellen négy lövést küldött kapura – többet, mint bármelyik másik játékos –, kis szerencsével több gólt lőhetett volna egynél.”

Arne Slot is kiemelte, hogy játékosai egyre többet lőnek kapura, majd kitért a magyar középpályásra: „A szezon elején lepasszolta volna a labdát Mohamed Szalahnak, ami, persze, szintén jó választás, de ezúttal úgy döntött, hogy ő maga kíséreli meg a góllövést. Egy kicsit alulértékelt – nem általam! – nem kapja meg a neki járó elismerést, pedig hihetetlen a munkabírása. S ez nagyon fontos a csapat számára."

A Liverpool.com nyolcas osztályzattal díjazta Szoboszlai Dominik teljesítményét, s azt írta: Jó ütemű lövéssel szerezte meg a vezető gólt, és nagyon szép passzokkal kezdeményezett támadásokat. Szerezhetett volna még egy gólt, de amikor a kapus hárította a lövését, Gakpo a kapuba küldte a labdát. Ez egy újabb ígéretes játék volt Szoboszlaitól a jó teljesítmények sorában.

This is Anfield nevű honlap is nyolcast adott. Azt írta: „Szoboszlai a Liverpool egyik legjobb játékosa volt az elmúlt hetekben, és ugyanez érvényes az Ipswich elleni találkozóra is. A 24 éves játékos a tizenhatos előteréből gyönyörű gólt lőtt, majd Gakpo gólra váltotta a másik helyzetét, így lett 3-0 az állás.” A honlap szerint Szoboszlai Dominik „vitathatatlanul a Liverpool legjobb választása jelenleg a tízes posztra.”

Azt olvashatjuk: „Mivel Diogo Jota ismét megsérült, és nincs igazi középcsatár,

Szoboszlai támadó középpályás szerepe egyre fontosabbá válik.

Ez egy olyan szerep, amely majdnem olyan támadó, mint a középcsatár posztja, és legtöbbször, különösen egy ilyen meccsen, amelyen a Liverpool uralja a labdát, Szoboszlai felzárkózik a center mellé. A magyar játékos a harmadik Premier League-gólját szerezte, miután pontos ballábas lövést küldött az alsó sarokba. A harmadik gólnál is csatárpozícióban volt, és általában a csapat legveszélyesebb játékosának tűnt az első félidőben. Curtis Jones sérülése azt is jelenti, hogy ebben a szerepben egyelőre egyedül maradhat, Harvey Elliott pedig tartalékként fontos játékos a következő meccseken.”

A Sky Sports kiszámolta: „Szoboszlai Dominik, amióta az előző szezon elején csatlakozott a klubhoz, minden sorozatot figyelembe véve több gólt (ötöt) szerzett a tizenhatoson kívülről, mint bárki más a Liverpool játékosai közül.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×