Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
325.72
bux:
142652.39
2026. október 12. hétfő Miksa
George Russel, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Kanadai Nagydíjának otthont adó montreali Gilles Villeneuve pályára érkezik 2024. június 6-án. A futamot június 9-én rendezik.
Nyitókép: MTI/EPA/Shawn Thew

Russell vezetésével kettős Mercedes-győzelem Spában

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, elsősorban annak köszönhetően, hogy menet közben más stratégiára váltott, mint a mezőny többsége.

A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik futamgyőzelme az F1-ben.

Russell mögött csapat- és honfitársa, a sokáig az élen álló hétszeres világbajnok Lewis Hamilton végzett a második helyen, míg a múlt vasárnapi Magyar Nagydíjon pályafutása első győzelmét arató Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője harmadikként zárt.

Russell a címvédő és háromszoros vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) mellett a második olyan versenyző lett, aki az idei szezonban egynél több futamot tudott megnyerni.

A rajtnál és az első kanyarokban a pole pozícióból induló Charles Leclerc (Ferrari) megtartotta vezető helyét, miközben a harmadik rajtkockából startoló Hamilton feljött másodiknak, harmadiknak pedig Sergio Pérez (Red Bull) sorolt be. Az első kör végére a 11. helyről induló Verstappen is támadási közelségbe került az előtte száguldó Alexander Albonhoz (Williams), s meg is előzte a thaiföldi pilótát, majd a harmadik körben már nyolcadik volt.

Közben Hamilton az Eau Rouge kanyar után megtámadta és meg is előzte Leclerc-t, ezzel átvette a vezetést, a 11. körben pedig Verstappent kerékcserére hívta a Red Bull. Egy körrel később az élről Hamilton, a harmadik helyről Pérez, a negyedikről pedig Piastri hajtott a boxba friss abroncsokért. Újabb kör elteltével Leclerc kapott új gumikat, Piastri pedig megelőzte Pérezt, így amint rendeződött az állás az első kerékcserék után, az ausztrál harmadik volt Hamilton és Leclerc mögött.

Féltávnál Pérez másodszor is a boxban járt és új gumikkal folytatta, ekkor Verstappen már ötödik volt, előtte Russell száguldott negyedikként.

A 25. körben Leclerc-t kihívták még egy kerékcserére, ezzel az élen álló Hamilton elé akart vágni a Ferrari, de a boxkiállás nem volt tökéletes a monacói versenyzőnél, míg az egy körrel később a szerelőkhöz hajtó Hamiltonnál remekül dolgozott a csapat, így a hétszeres vb-győztes Leclerc elé jött vissza a pályára. Az ideiglenesen az élre álló Piastri óriási tempót diktált, miközben Verstappen is a boxban járt és friss abroncsokat kapott, aztán Piastrinak is új gumikat rakott fel a McLaren, de a csere nem volt tökéletes.

A vezetés így az ekkor egy kerékcserénél járó Russell "ölébe hullott", a brit pedig megpróbált innen végigmenni, miközben a mögötte érkező csapattársa gyorsabb volt nála, az időközben Leclerc megelőzésével harmadiknak felzárkózó Piastri pedig mindkettejüknél jobb tempót diktált.

A hajrában Hamilton beérte csapattársát, de megelőzni a leintésig nem tudta, Russell egy kerékcserés stratégiája pedig így győzelmet eredményezett, miközben Piastrinak nem maradt ideje arra sem, hogy a második helyért próbálkozzon előzéssel. Verstappen végül ötödik lett.

A Ferrari a negyedik Leclerc és a hetedik Carlos Sainz Jr. révén 18 pontot szerzett, ezzel megszerezte története tízezredik vb-pontját a Forma-1-ben, s 10 012-nél jár.

Russell sikere azt is jelenti, hogy a legutóbbi hat futamból egyszer sem az a versenyző diadalmaskodott, aki a pole pozícióból rajtolt, ehhez hasonló pedig a sportstatisztikákkal foglalkozó Gracenote összeállítása szerint utoljára a 2009-es brazil és a 2010-es kínai futam közötti időszakban fordult elő az F1-ben.

A világbajnoki idény a nyári szünetet követően az augusztus 25-i Holland Nagydíjjal folytatódik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mi történik az OTP-vel hétfő reggel?

Mi történik az OTP-vel hétfő reggel?

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indulhat a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódik az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat úgy tűnik egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvényvisszavásárlás.  Gazdasági események szempontjából nem várható ma piacmozgató adatközlés, az iráni hírekre érdemes így elsősorban figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×