Infostart.hu
eur:
354.39
usd:
306.1
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Young female competitive swimmers racing in outdoor pool overhead view
Nyitókép: Thomas Barwick/Getty Images

Megvan, mikor rendezik a budapesti rövidpályás úszó vb-t

December 10. és 15. között rendezik 2024-ben a budapesti rövidpályás úszó világbajnokságot, miután a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (WA) és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) véglegesítette az időpontot.

A MÚSZ szerdai közleményében kiemelte, sportágtörténeti esemény előtt áll a magyar főváros, mivel Budapest lesz az első város, amely a hat szakágat felvonultató vizes vb-t, rövidpályás úszó vb-t és junior úszó világbajnokságot is rendezett. A 2010 óta rendre az év végére időzített hatnapos rendezvény a WA második legfontosabb viadala a "nagy" vb után.

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke kijelentette, noha övék az egyik legtapasztaltabb szervezőcsapat, ugyanolyan alapossággal fogják előkészíteni ezt az eseményt is, mint bármelyik korábbi világbajnokságot.

"Magasra állítottuk a mércét, de mindannyian azon vagyunk, hogy az úszók és a szurkolók újabb feledhetetlen élményekkel gazdagodjanak a csodálatos Duna Arénában, ahol a világ egyik leggyorsabb medencéje várja a világ leggyorsabbjait. Ez garancia arra, hogy fantasztikus versenyben lesz részünk" - tette hozzá a magyar sportvezető.

Huszain al-Muszallam, a WA elnöke azt hangsúlyozta, hogy a magyar főváros rendszeresen a legmagasabb színvonalon rendezte meg az úszóviadalokat, azaz

tökéletes záróakkordja lesz a világbajnokság a 2024-es esztendőnek, amely "oly sok nagyszerű élményt ígér".

"Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy Budapestre és a magyar rendezőkre mindig számíthatunk, az úszás iránti szenvedélyünk ugyanaz, akárcsak a Duna Arénát megtöltő közönségé. Nem véletlen, hogy úszóink, szövetségeink és a sportág rajongói oly nagy lelkesedéssel fogadták ezt a bejelentést" - vélekedett a kuvaiti sportdiplomata.

A világbajnok Kós Hubert ugyan idén Amerikában versenyez, jövőre az olimpia után alighanem lesz rá alkalma, hogy hazatérjen és megméresse magát.

"Pályafutásom egyik legcsodásabb emléke, amikor ezrek előtt úszhattam a Duna Arénában. Igaz, a 2022-es világbajnokságon még nem tudtam igazán meglepni a szurkolóinkat, egy évvel később már változott a helyzet Fukuokában, amikor is valóra vált gyermekkori álmom, és világbajnok lettem. Épp ezért bízom abban, hogy jövő decemberben sokkal jobban megy majd nekem is a rövidpályás vb-n, amelyet kedvenc uszodámban, a Duna Arénában rendeznek" - fogalmazott Kós.

A 200 méter hát vb-aranyérmese felidézte: 2017-ben fiatal fiúként, majd később csapattársként testközelből figyelhette, mit jelent a magyar világklasszisoknak a közönség biztatása. Jelenleg minden idegszálával az olimpiai felkészülésre koncentrál, azonban elég sokat versenyzik rövidpályán az arizonai egyetem csapatával, így ez jó felkészülés számára a jövő decemberi, budapesti vb-re is.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×