Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.88
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
2021. május 12-én készült kép Dárdai Pálról, a Hertha BSC vezetőedzőjéről a Schalke 04 elleni bajnoki labdarúgó-mérkőzésen Gelsenkirchenben. 2023. április 16-án a Hertha BSC bejelentette, hogy azonnali hatállyal szerződést bontott Sandro Schwarz vezetőedzővel, akinek a helyét a szezon végéig Dárdai Pál veszi át.
Nyitókép: MTI/AP/Pool/Martin Meissner

Futballtörténelmet írt a Dárdai család Düsseldorfban

Bár a tavasszal még a Bundesliga 1-ben szereplő Hertha BSC 1-0-s vereséggel kezdte a második vonalban az idényt a Fortuna Düsseldorf ellen, mégis történelmet írt. Először volt pályán a német szövetségi liga történetében (az első és a második osztályt is beleértve) egyszerre egy vezetőedző három fia.

Dárdai Pál a 4-2-3-1-es formációt választotta, a német utánpótlás-válogatott fia, Márton – a fiúk közül a középső – védekező középpályásként a kezdő tizenegyben szerepelt. Bátyja, a Fehérvár FC-től a héten megszerzett Palkó a 29. percben, a jobbszélső Winkler sérülése miatt állt be Végül a tizenhét éves, élete első Bundesliga-mérkőzését játszó Bence tette teljessé a triót, aki a 78. percben állt be.

A mérkőzés egyetlen gólját az 51. percben szerezte a Fortuna német játékosa, Daniel Ginczek.

Címlapról ajánljuk
Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Az elmúlt napokban Grönland neve hirtelen a nagyhatalmi politika fókuszpontjába került. Washington egyre nyíltabban beszél szükségszerűségről, Koppenhága és Nuuk pedig szokatlan keménységgel mond nemet. A történelem pedig arra tanít minket, hogy motivált eladó nélkül ritkán van üzlet.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×