Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Vb-pótselejtező: a lengyelek nem akarnak Oroszországban pályára lépni

A Lengyel Labdarúgó Szövetség az európai szövetség (UEFA) hozzájárulását kéri ahhoz, hogy válogatottja az oroszok elleni világbajnoki pótselejtezős mérkőzését semleges pályán játszhassa.

A lengyel sport- és turisztikai miniszter, Kamil Bortniczuk rádiónyilatkozatában beszélt a varsói igényről, amelyet az ukrán–orosz viszony kiéleződésével indokolt. Közlése szerint a lengyel labdarúgó-válogatott a jelenlegi katonai és politikai helyzetben nem repülhet Oroszországba.

Jelen állás szerint az orosz–lengyel találkozót az európai pótselejtező keretében március 24-én rendezik Moszkvában, s az összecsapás győztese öt nappal később játszik a B jelű ág másik párja, a svéd–cseh meccs továbbjutójával a világbajnoki részvételért.

A vb-t idén november 21. és december 18. között rendezik Katarban.

A BL-döntőnek is Oroszország, Szentpétervár ad(na) otthont május végén. Mint azt az Infostart korábban megírta, Nagy-Britannia kezdeményezi, hogy az UEFA új helyszínt keressen az év legrangosabb klubmérkőzésének. Ha így lesz, akár a budapesti Puskás Arénára is eshet a szervezet választása.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Kritikus hét jön a gazdaságban: ezek dönthetnek minden befektetés sorsáról!

Kritikus hét jön a gazdaságban: ezek dönthetnek minden befektetés sorsáról!

A mögöttünk hagyott hét geopolitikai feszültségekkel indult Venezuelától Grönlandig, miközben a piacok végül új csúcsokra kapaszkodtak. A figyelem most már egyre inkább arra terelődik, hogy a következő napok kulcsfontosságú inflációs, növekedési és munkaerőpiaci adatai mit üzennek az amerikai jegybanki kamatpályáról. Ezek a számok dönthetik el, hogy a jelenlegi nyugodt rali folytatódik-e, vagy újra felértékelődnek a kockázatok a részvény-, deviza- és kötvénypiacokon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×