Infostart.hu
eur:
379.67
usd:
321.56
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Peter Stöger, az FTC új vezetőedzője (k) az FTC - dunaszerdahelyi DAC barátságos mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2021. június 30-án. A Ferencváros labdarúgócsapata 1-0-ra legyőzte a szlovákiai DAC együttesét a Bajnokok Ligája-selejtezője előtti felkészülési mérkőzésen.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

A BL-csoportkörbe vágyik a Fradi új edzője

Két futballista szereplése kérdéses a keddi BL-selejtező előtt.

Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője szerint csapata felkészülten várja a koszovói FC Prishtina elleni keddi budapesti mérkőzést, a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának első találkozóját.

Az osztrák szakember a sajtótájékoztatón elmondta, lehet, hogy a játékosai egy kicsit még fáradtak, de úgy érzi, a csapat felkészülése jól sikerült, mind a négy edzőmeccset megnyerték, pedig három olyan csapattal is megmérkőztek, amely szintén részt vesz a nemzetközi kupaküzdelmekben. Hozzátette, csak Botka Endre és Aisse Laidouni nincs százszázalékos állapotban, de az összeállításról, és arról, hogy lesz-e magyar mezőnyjátékos a kezdőben, annyit mondott, hogy

mindig a legerősebb csapatot küldi pályára.

A habitusáról egy újságírói kérdésre annyit árult el: lehet, hogy nem rohangál fel-alá a pályán, ennek ellenére nem izgalommal, hanem nagyon motiváltan várja a koszovói csapat elleni találkozót. A közelmúltban az edzői stábhoz segítőként csatlakozó Gerhard Fellnerről annyit mondott, azért szerződtette, mert a legmagasabb edzői képesítéssel rendelkezik és jól tud segíteni az ellenfelek elemzésben. Az FC Prishtinát erős fizikumú ellenfélnek tartja, de szeretné, ha a Ferencváros minél nagyobb előnyt szerezne a jövő keddi visszavágóra.

Hosszú távú célként azt nevezte meg, hogy folytassák a csapat eddigi sikersorozatát és jussanak be a BL csoportkörébe.

Myrto Uzuni is megerősítette, hogy a Ferencváros a felkészülés során jó meccseket játszott, eredményesen futballozott, és bízik benne, hogy mindez az eredményekben is megmutatkozik majd. Stögerről annyit mondott, erős mentalitású edzőnek tartja.

A kedden 18 órakor kezdődő találkozót a skót David Munro vezeti majd a Groupama Arénában.

A Ferencváros az FC Prishtina búcsúztatása esetén a litván Zalgiris Vilnius vagy az északír Linfield együttesével találkozik a selejtező második körében. Kudarc esetén a Konferencia Ligába átkerülve a walesi Connah's Quay Nomads és az örmény Alaskert párharcának vesztesével küzdene meg.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×