Venyercsán Bence és Helebrandt Máté 50 kilométert fognak gyalogolni Japánban.
Venyercsán Bence és Helebrandt Máté indulhat 50 kilométeres gyaloglásban a tokiói olimpián, miután a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) lezárta a versenyszám világranglistáját.
Venyercsán a 42., Helebrandt pedig az 54. helyet foglalja el a listán, a leghosszabb távú atlétikai számban - amelyben május végéig tartott a szintteljesítési időszak - hatvanan állhatnak rajthoz a játékokon.
A tokiói kvótás magyar atléták száma így nyolcra nőtt, de a ranglisták zárása után még többen lehetnek olimpiai résztvevők.
Egyelőre az úszóké a legnagyobb létszámú csapat, ugyanakkor ebben a sportágban az A szint nem jelent feltétlenül olimpiai szereplést, mivel egy országból számonként legfeljebb két sportoló nevezhető.
Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.
Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló, Bundibugyo-vírus okozta járvány már most a valaha dokumentált második legnagyobb ebolajárvány, terjedési üteme pedig minden korábbit meghalad. A szerdai genfi sajtótájékoztatón Tedros Adhanom Ghebreyesus főigazgató úgy fogalmazott: „A járvány nagy előnnyel indult. Még mindig jóval előttünk jár, mi pedig próbáljuk utolérni."