Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
A belga Lawrence Visser játékvezető piros lapot mutat fel a Szőke Adriánnak (k), mellette Szendrei Norbert (j2), balról a román Olimpiu Morutan (b) és Denis Ciobotariu (b2, a földön) a labdarúgó U21-es Európa-bajnokság második csoportkörében, az A csoportban játszott Magyarország - Románia mérkőzésen a Bozsik Arénában 2021. március 27-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Nem sikerült győzni a románok ellen

A magyar válogatott több mint egy félidőt emberhátrányban futballozva 2-1-re kikapott a románoktól az U21-es Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.

A magyar csapat Gera Zoltán kérésének megfelelően sokkal bátrabban kezdett, ezt jelezte Bolla bombája, melyet csak bravúrral tudott hárítani a román kapus. A vendégek tíz perc után átvették a játék irányítását, nekik is volt ziccerük, de a csatár fejjel célt tévesztett. A román akciók alapvetően sokkal ígéretesebbek voltak, igazi veszélyt viszont Mezei távoli lövése jelentett, a román kapus másodjára is szépen védett. Kifejezetten keményen játszottak a felek, az első félidő derekáig már öt sárga lapot osztott ki a bíró, pedig további szándékos belépőket büntetlenül hagyott. Jószerivel csak idő kérdése volt, mikor kapja meg valaki a második figyelmeztetését, ez végül Szőke Adrián lett, így a magyarok már szünet előtt emberhátrányba kerültek.

A folytatásban a román együttes csak meddő mezőnyfölényben futballozott a létszámhátrányban sokkal zártabbá váló magyarok ellen. Egy középpályás labdaszerzés után ráadásul a hazai gárda egy gyors ellentámadásból vezetést is szerzett. A vezetés birtokában a magyarok már csakis a védekezésre, az eredmény tartására törekedtek, ám ezt csak szűk negyedórán át tudták csinálni. Aztán a 70. percben Matan egyéni akció végén kilőtte a bal felső sarkot. Az egyenlítés után fokozódott a nyomás a magyar kapun, a hazaiak már a félpályát sem nagyon lépték át, de a románok utolsó passzai többnyire elakadtak, vagy a lövések kerülték el a kaput, így Besének csupán egy-két védenivalója akadt. A hajrában a románok teljesen beszorították a magyarokat, fölényük pedig góllá érett, így megszerezték a három pontot.

Gera Zoltán szövetségi edző csapata, amely szerdán a németektől szenvedett 3-0-s vereséget, két mérkőzés után nulla ponttal áll, így

biztosan búcsúzik a kontinenstornától.

A magyarok kedden a hollandok ellen fejezik be a szereplésüket Székesfehérváron.

Címlapról ajánljuk
Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Február közepétől ideiglenesen búcsút int a látogatóknak az ország egyik legkülönlegesebb barlangja, az aggteleki Rákóczi-barlang; nagyszabású beruházás indul. Megújulnak az acélszerkezetek, a járófelületek és az elektromos berendezések, de speciális nyílászárókat is elhelyeznek az ott élő denevéreknek is.

Átléphetnek Volodimir Zelenszkij feje felett az oroszok és az amerikaiak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján közölte: az ukrán hírszerzés adatai szerint Oroszország egy 12 ezer milliárd dollár értékű gazdasági együttműködési csomaggal próbálja megnyerni a Trump-adminisztráció támogatását. Az államfő hangsúlyozta, hogy Kijev nem fogad el olyan megállapodást, amely az ukrán alkotmányba ütközik vagy sérti az ország szuverenitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Brutális orosz dróneső zúdult  Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Brutális orosz dróneső zúdult Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Zajlanak a háromoldalú tárgyalások az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna között, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban aggodalmait fejezte ki annak kapcsán, hogy szerinte titokban, Kijev kihagyásával születhet megállapodás a háború ügyében. Ukrajna Neptun rakétákkal támadta az orosz infrastruktúrát, miközben Oroszország az éjszaka folyamán csaknem 300 drónt lőtt ki Zaporizzsja területére. Oroszország bejelentette: elfogták a férfit, akit a Vlagyimir Alekszejev tábornok elleni merénylettel gyanúsítanak. Zelenszkij újabb szankciókról tett bejelentést, melyekkel az orosz fegyvergyártásra és annak finanszírozására mérne csapást az ukrán állam, sőt, a szankciókat az Európai Unió is átveheti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×