Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
2020. március 4-én Lausanne-ban készült kép Thomas Bach-ról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB elnökéről egy sajtótájékoztatón. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2020. március 24-én bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztják a 2020-as tokiói nyári olimpia megrendezését.
Nyitókép: MTI/EPA-KEYSTONE/Jean-Christophe Bott

Rossz hírt kaptak az olimpikonok

Fontos kérdést tisztázott Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

A sportvezető szerint nem élveznek majd előnyt a koronavírus-oltás során a Tokióba utazó versenyzők.

"Az első hullámban azoknak kell szétosztani a vakcinákat, akik a legnagyobb kockázatú csoportba tartoznak, azaz az orvosoknak, nővéreknek, és mindenkinek, aki életben tartja a társadalmat" - mondta a német sportdiplomata, hozzátéve,

a NOB tárgyalásokat folytat gyógyszergyárakkal és szakértőkkel.

Bach részben arra reagált, hogy a japán szervezők a napokban megkönnyebbülten fogadták a hírt, miszerint a Biontech és a Pfizer cég ígéretes vakcinát fejlesztett ki.

Bach vasárnaptól szerdáig a szigetország fővárosában tartózkodik majd, ez lesz az első útja Japánba azóta, hogy a NOB márciusban elhalasztotta a játékokat.

A sportvezető korábban kiemelte: a szervezőbizottság jelenleg is dolgozik egy olyan intézkedéscsomagon, amely révén a pandémia közepette is le lehet bonyolítani a világ legnagyobb sporteseményét.

Az olimpiát idén nyárról a 2021. július 23. és augusztus 8. közötti időszakra ütemezték át, ezt követően augusztus 24-től szeptember 5-ig következik majd a paralimpia.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×