Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
314.7
bux:
150343.85
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Az amerikai Serena Williams honfitársa, Alison Riske ellen játszik a wimbledoni teniszbajnokság női egyesének negyeddöntőjében 2019. július 9-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Nic Bothma

Serena Williams bombajátékkal döntős

Serena Williams mindössze négy játékot veszített csütörtökön a Jelina Szvitolina elleni elődöntőben, így pályafutása során tizedszer jutott az amerikai nyílt teniszbajnokság fináléjába.

A 37 éves játékos lehengerlően teniszezett, szinte esélyt sem adott ukrán riválisának. Az amerikai játékos rögtön a mérkőzés elején elvette ellenfele adogató játékát, előnyét pedig a játszma végéig megőrizte, de egy ízben három egymást követő bréklabdát kellett hárítania ehhez.

A második szettben már nem volt egy súlycsoportban a két teniszező, ugyanis 1:1 után csak Williams nyert gémet, ebből háromszor fogadóként.

A nyolcadikként rangsorolt, 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes Serena Williams korábban kilenc döntőjéből hatszor nyerte meg a US Opent, amelyen első diadalát húsz éve, a legutóbbit pedig öt éve aratta, tavaly a döntőben maradt alul.

Ellenfele az a Bianca Andreescu lesz, aki két szoros játszmában múlta felül a svájci Belinda Bencicet. A kanadai játékos az első szettet rövidítésben nyerte, a másodikban pedig 2:5-ről fordított, sorozatban öt gémet nyerve.

Williams és Andreescu kevesebb mint egy hónapja a torontói torna döntőjében találkozott, de akkor előbbi, hátfájdalmai miatt, mindössze négy játék után feladta a küzdelmet. Serena Williams szombati győzelmével a 24. Grand Slam-trófeáját gyűjtené be, amivel az örökrangsor élén utolérné az ausztrál Margaret Courtot. Williams még szülése előtt, a 2017-es Australian Openen diadalmaskodott legutóbb, azóta nem nyert tornát, Grand Slam-viadalokon azóta három finálét vesztett el. A 19 éves Andreescu pályafutása első GS-döntőjére készül.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×