Infostart.hu
eur:
362.97
usd:
313.74
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Nem volt engedélye a tótkomlósi versenynek

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) nem adott ki hozzájárulást, engedélyt a tótkomlósi raliverseny megrendezéséhez - közölte a szervezet. A múlt vasárnapi verseny záróprogramja közben egy raliautó a nézők közé hajtott, tizenegyen megsérültek.

Oláh Gyárfás elnök az MNASZ vezetősége nevében közleményében azt írta: "szeretnénk egyértelműen rögzíteni, a verseny rendezője nem kérte meg szövetségünktől a 2004. évi I. törvényben előírt országos sportági szövetségi hozzájárulást,

nem nyújtott be semmiféle dokumentációt a verseny biztonságos megrendezhetőségének vonatkozásában és így szövetségünk nem is vizsgálta a rendezvényt és nem is adott ki semmiféle hozzájárulást a verseny megrendezéséhez".

Jelezték, mivel több helyen megjelent, hogy engedélyezett autóversenyen történt a baleset, a szövetség több megkeresést kapott, amelyben arra kértek választ, hogy a MNASZ milyen körülmények között adott ki a versenyhez engedélyt.

A közleményben kitértek arra: az elmúlt években a szövetség azt tapasztalta, hogy több olyan szervezet is tevékenykedik Magyarországon, amelyek az autósport területén jogellenesen magának tulajdonítják az országos sportági szövetségi hozzájárulás kiadásának jogát.

"Amennyiben jelen esetben is ilyen, nem jogszerűen kiadott hozzájárulással rendelkezett a szervező, úgy a hatóságok minden bizonnyal vizsgálni fogják ennek körülményeit, az esetlegesen kiadott hozzájárulások jogi hátterét és esetleges szerepüket a sajnálatos baleset kialakulása kapcsán" - olvasható a közleményben, amelyben az elnök azt is megemlíti: a MNASZ kiemelt hangsúlyt fektet a versenyek, versenyzők, tisztségviselők és nézők biztonságára.

"Ennek egyik összetevője, hogy abban az esetben, amennyiben egy rendezvény nem rendelkezik MNASZ-engedéllyel, rendezési hozzájárulással, úgy a rendezvény - a szabályzataink szerint - tiltott rendezvénynek minősül, azon versenyzőink, tisztségviselőink, sportbíróink nem vehetnek részt" - írták.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon múlt vasárnap azt közölte: Tótkomlóson engedélyezett autóversenyt tartottak a belvárosban és a rendezvény záróprogramja közben egy raliautó a nézők közé hajtott. A 11 sérült közül kilencen kerültek kórházba: hárman súlyosan, hatan könnyen sérültek meg.

Az Orosházi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×