Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Újabb magyar szerzett olimpiai kvótát

Krizsán Xénia olimpiai indulási jogot szerzett hétpróbában az ausztriai Götzisben rendezett atlétikai versenyen - közölte Kámán Bálint, a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója.

A versenyző klubja, az MTK Budapest a honlapján azt írta: a 26 éves Krizsán a remekül sikerült szombati nap után vasárnap először távolugrásban egy 6,06 méteres, megnyugtató ugrással kezdett, majd a harmadik kísérlete 6,24 méteresre sikerült, ami mindössze két centivel maradt el egyéni csúcsától, és 924 pont járt érte.

Ezután gerelyhajításban 49,28 méteres dobása az ötödik legjobb volt a mezőnyben, a zárószámban, 800 méteren pedig óriásit hajrázva 2:10.48 perces idővel ért célba, így a harmadik helyet szerezte meg.

Krizsán Xénia összesen 6469 pontot szerzett, amely új egyéni csúcs, ráadásul ezzel túlszárnyalta a 6420 pontos olimpiai kvalifikációs szintet, így biztossá vált, hogy indulhat a 2020-as, tokiói ötkarikás játékokon - írja az mtk.hu.

A hétpróbázó Rio de Janeiro után a második olimpiájára készülhet.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×