Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Gelsenkirchen, 2018. március 3.Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője csapatának a Schalke ellen a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzésén Gelsenkirchenben 2018. március 3-án. (MTI/EPA/Friedemann Vogel)
Nyitókép: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Megható búcsú Dárdai Páltól – videók

Szombaton, a Leverkusen elleni bajnokin, majd vasárnap az évzáró rendezvényen is elbúcsúztatta a Hertha a távozó vezetőedzőt, Dárdai Pált.

A szombati 5-1-es vereség után is hosszú ideig ünnepelte a berlini Olimpiai Stadion közönség Dárdai Pált, akinek ez volt az utolsó mérkőzése a csapat kispadján.

„Hálás vagyok, hogy Berlinben élhetek és a Herthánál dolgozhattam az utóbbi években” – mondta akkor a magyar szakember.

Vasárnap idényzáró rendezvényt tartott a klub, amelyen szintén elköszöntek az edzőtől. Michael Preetz sportigazgató azt mondta: Dárdai stabilitást adott a csapatnak, amelyet az első évben bent tartott a Bundesligában, majd később az Európa Ligába is bejutottak vele.

A jelenlévők hosszú percekig tapsolták Dárdait, valamint stábjának tagjait.

„Köszönöm a szurkolóknak, Michaelnek és az elnöknek.

Őszinte és kemény munka van mögöttünk.

Stabilitást akartunk a klubnál, ahogy azt az első sajtótájékoztatón elmondtam. Vissza akartunk kerülni a nemzetközi kupába és a lehető legtöbb fiatal játékost beépíteni az akadémiánkról. Ez sikerült is, de nem sikerülhetett volna a támogatásotok nélkül. Köszönöm” – mondta a rendezvényen Dárdai.

Dárdai négy és fél év után távozik a klubtól. Utódja Ante Covic lesz.

A volt magyar szövetségi kapitány 151 bajnoki mérkőzésen irányította a berlini alakulatot, 54 győzelemmel, 40 döntetlennel és 57 vereséggel, valamint 202 megszerzett ponttal zárt a Hertha élén.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×