eur:
394.44
usd:
370.15
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
A veszprémi Iman Jamali (k), valamint a német Ilija Abutovic (b) és Jannik Kohlbacher (j) a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hatodik fordulójában játszott Telekom Veszprém - Rhein-Neckar Löwen mérkőzésen a Veszprém Arénában 2018. november 3-án.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Őrült meccsen kapott ki a Veszprém

A Telekom Veszprém házigazdaként 29-28-ra kikapott a német Rhein-Neckar Löwentől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában. A magyar együttes sorozatban három vesztes mérkőzésnél tart, ugyanis a válogatott szünet előtt az NB I-ben a Tatabányától és a Szegedtől is kikapott.

A két csapat kilencedik alkalommal találkozott egymással a nemzetközi porondon, a mérleg magyar szempontból négy győzelem, két döntetlen és immár három vereség. Veszprémben korábban négyszer találkoztak tétmeccsen, és minden alkalommal hazai győzelem született.

Mindkét csapat teljes kerettel, sérültek nélkül készült a rangadóra. A veszprémiből ezúttal a dán René Toft Hansen és a szlovén Gasper Marguc maradt ki taktikai okok miatt.

A hazaiak az első perctől igyekeztek felvenni ellenfelük gyors tempóját támadásban és védekezésben is, azonban a Löwen beállóját nem tudták semlegesíteni, Jannik Kohlbacher 12 perc alatt öt gólt dobott (6-5). Sterbik Árpád, majd a helyére beállt Mikler Roland is fontos védésekkel segítette csapatát, a francia Kentin Mahé negyedik találatával pedig ismét kettővel vezetett a Veszprém (11-9).

A svéd Andreas Palicka sorozatos védéseivel, illetve Andre Schmid irányításával és a montenegrói Vladan Lipovina góljaival fordítottak, majd a 26. percben első alkalommal vezettek a németek (11-12). Mivel a veszprémiek az utolsó bő nyolc percben csak egyszer találtak be, a gyorsan kézilabdázó Löwen 6-1-es sorozatot produkált, és a szünetben három góllal jobban állt (12-15).

A második félidőből még három perc sem telt el, máris egyenlítettek a pontosabban játszó hazaiak, összességében pedig egy 5-0-s szériával kezdtek (17-15). A korábban rendszeresen mellőzött Jamali Iman újra jó formában kézilabdázott, csapata őrizte minimális előnyét, miközben a szlovák játékvezető-páros számos vitatható ítélettel borzolta a nézők kedélyeit.

A német csapat ellenállása nem tört meg, ismét sikerült egyenlítenie (22-22), majd az 53. percben megint - a második felvonásban először - vezetett (25-26). A Veszprém hét percig nem talált be, ezalatt ellenfele négy gólt dobott. Az utolsó percek szorosan, izgalmasan alakultak, de a hazaiak már nem tudtak fordítani.

A Löwen legeredményesebb játékosa Jannik Kohlbacher, Andre Schmid és Bogdan Radivojevic volt egyaránt hat góllal.

A három győzelem mellett immár három vereséggel rendelkező Veszprém jövő szombaton a svéd IFK Kristianstad otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×