Lezárult a labdarúgó Európa Liga selejtezője, kialakult a 48-as főtábla mezőnye. A sorsolást pénteken tartják.
A Vidi a negyedik kalapba került, így azt lehet tudni, hogy melyik 11 csapatot kerüli el biztosan. Ezek között van a luxemburgi Dudelange, amellyel még a BL-selejtező első körében találkoztak a fehérváriak, és szoros párharcban jutottak tovább. A Dudelange a Lang Ádámmal felálló kolozsvári CFR-t búcsúztatta.
A Vidi másik két legyőzöttje,
a bolgár Ludogorec és a svéd Malmö is feljutott a főtáblára,
és velük össze is kerülhet a magyar csapat, mivel másik kalapba kerültek a kiemelés alapján.
Az első kalapból akár a Chelsea vagy az Arsenal, a másodikból a Milan vagy a legutóbbi döntős Marseille, a harmadikból Gulácsi Péter együttese, a Leipzig vagy a Betis is a Vidi csoportjába kerülhet, persze ennél könnyebb sorsolás is elképzelhető.
Ott van még a főtáblán Kádár Tamás a Dinamo Kijevvel és a Kleinheisler Lászlót a soraiban tudó Asztana is.
A sorsolás pénteken 13 órakor lesz Monacóban.
A csoportkör szeptember 20-án indul és december 13-án zárul.
A szezon előtt nem voltak túl biztatóak a várakozások, a megkérdezett balatoni vendéglátósok többsége mégis jó nyárról számolt be. Erről beszélt az InfoRádióban Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök Food & Room tulajdonosa, a Balatoni Kör tagja.
Új közbeszerzést ír ki a munkálatokra a kormány – közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. A kormány június végén rendelte el a Nemzeti Hauszmann program és a budavári Palotanegyed megújítását célzó egyéb beruházások teljes körű felülvizsgálatát, a határidő szeptember 30.
Tegnap váratlanul bejelentette Donald Trump amerikai elnök, hogy az energetikai létesítményekre korlátozott tűzszünetet kötött Oroszország és Ukrajna. Sajtóhírek szerint valójában még nincs kész a megállapodás, Kijev jelezte nyitottságát a dologra, de Oroszország egyelőre ignorálja az elnök bejelentését. Közben újabb korrupciós botrány rázta meg Ukrajnát: az ügyészség és a korrupcióellenes hivatalok kaptak össsze - a legfőbb ügyészt rendelettel menesztette Zelenszkij elnök, a férfi külföldre menekült. A donyecki fronton a helyzet hetek óta szinte változatlan, az oroszok Limant, Kosztyantynivkát és Dobropillját ostromolják, Szlovjanszkot próbálják bekeríteni. Cikkünk folyamatosan frissül a háború keddi eseményeivel.