Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Rontott, de nem kapott ki a Ferencváros

Az éllovas 1-1-es döntetlent játszott a vendég Pakssal az OTP Bank Liga ötödik fordulójának szombati játéknapján, így már nem százszázalékos a fővárosi együttes, a tolnaiak pedig továbbra is nyeretlenek.

A házigazda a harmadik perc elején megszerezte a vezetést - Ivan Petrjak volt eredményes -, majd visszafogott tempó mellett megelégedett azzal, hogy az ellenfél térfelén járatta a labdát.

A Paks hiába került hátrányba, a védekezésre koncentrált, támadásokat nem tudott vezetni.

A félidő derekán Petrjak a kapufát találta el, majd később Botka lövését hárította Nagy bravúrral, ám a két hazai lehetőségtől eltekintve a kapuk nem forogtak veszélyben. A szünetre mégis váratlanul egyenlő állással vonulhattak a csapatok, mert Bertus remek beadását - a ferencvárosi védelem asszisztálása mellett - Hahn a kapuba fejelte.

A második félidő elején még mindig érződött a hazaiak játékán a bekapott gól, eltelt 15 perc, amíg beszorították a vendégeket. A Paks azonban állta a rohamokat, fegyelmezetten védekezett, és kisebb megingásoktól eltekintve nem engedte kapuja közelébe az ellenfelet.

A ferencvárosi szurkolók több alkalommal ütemesen kritizálták kedvenceiket, akik a hajrához érve egyre nagyobb elszántsággal rohamoztak, a győztes gólt azonban nem sikerült megszerezniük. Sőt, majdnem kikaptak: a 85. percben Haraszti ziccerben a keresztlécet találta el.

A Ferencváros a hazai pontvadászatban immár 17 összecsapás óta veretlen, a Groupama Arénában pedig 2017 tavaszán kapott ki legutóbb, azóta 23 találkozón nem talált legyőzőre.

A népligeti együttes azonban 2016 áprilisa óta képtelen legyőzni pályaválasztóként a Paksot: egy vereség mellett a legutóbbi három hazai bajnoki találkozón döntetlent játszott vele. Csertői Aurél együttese viszont változatlanul nyeretlen a szezonban: két vereség mellett harmadszor ért el döntetlent.

A címvédő Vidi FC megállította a Honvédot

A címvédő MOL Vidi FC 3-0-ra legyőzte a pályaválasztó Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának szombati játéknapján, így már nincs százszázalékos csapat az élvonalban.

A kispestiek otthonuk, a Bozsik Stadion újjáépítése miatt most először fogadták soros ellenfelüket az MTK-pályáján, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójára készülő székesfehérváriak továbbra is veretlenek ebben az idényben, szerdán az AEK Athént látják vendégül a Groupama Arénában.

Betalált és egy pontot szerzett a Kisvárda Felcsúton

A Kisvárda története első élvonalbeli gólját megszerezve 1-1-es döntetlent ért el Felcsúton, a Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának szombati játéknapján.

Először győzött a Diósgyőr

A szombat esti találkozón a hazai csapat az első győzelmét aratta a mostani bajnokságban, melyben eddig egyetlen ponttal az utolsó előtti helyen állt. Sikerével a kilencedik helyre lépett előre és pontszámban beérte a szombathelyi együttest.

Az utolsó percben mentett pontot az Újpest

Az Újpest 1-1-es döntetlent játszott a vendég Mezőkövesddel szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában. Szalai találatával már a negyedik percben vezetést szerzett a vendégcsapat, amely ezután kizárólag előnyét őrizte. A 89. percig sikerrel: akkor azonban Zsótér egyenlített.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×