eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: Pxhere

Radikálisan átalakítják a Davis Kupát

A világ legjobb férfi teniszezői gyakran lemondják szereplésüket a Davis Kupában a zsúfolt versenynaptárra hivatkozva.

Elfogadta a Davis Kupa radikális reformját a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) csütörtökön. A 118 évvel ezelőtt alapított férfi csapatverseny

  • a következő idényben februárban kezdődik 24 résztvevővel.
  • A 12 párharc továbbjutóihoz csatlakozik az előző szezon négy elődöntőse, valamint két szabadkártyás együttes.
  • A 18 csapat november 18. és 24. között Madridban vagy Lille-ben találkozik, előbb hat darab hármas csoportban zajlanak a küzdelmek, majd a negyeddöntő, az elődöntő és a finálé következik.
  • A csapatmérkőzések két egyesből és egy párosból állnak majd, amelyeket egy nap alatt lebonyolítanak.

A Davis Kupa meccseit eddig négy hétvégén - februárban, júliusban, szeptemberben és novemberben - rendezték.

Az új formátum mögött az FC Barcelona labdarúgója, Gerard Pique által alapított, Kosmos nevű befektetési társaság áll, amely 25 évre hárommilliárd dollárt ígért az ITF-nek.

A nemzetközi szövetség elnöke, David Haggerty által előterjesztett javaslatra a szavazók csaknem háromnegyede mondott igent csütörtökön Orlandóban, de akadtak ellenzők is, például a német szövetség.

A világ legjobb férfi teniszezői gyakran lemondják szereplésüket a Davis Kupában a zsúfolt versenynaptárra hivatkozva. Haggerty úgy fogalmazott, az átalakuló esemény

egy szórakoztató teniszfesztivál lesz majd, amely a játékosok, a szurkolók, a támogatók és a műsorszolgáltatók számára is vonzóbbá válik.

Gerard Piqué hozzátette, a nemzeti szövetségek által elfogadott megállapodás minden bizonnyal garantálja a Davis Kupa jövőjét, illetve a tenisz fejlődését minden szinten.

Kritikák

Az ausztrál válogatott állásfoglalása szerint azonban az új formátum miatt megszűnik a sorozat különleges, egyedi jellege.

Wimbledon korábbi bajnoka, az ausztrál Pat Cash a közösségi oldalán úgy fogalmazott, "ez egy szomorú nap a férfi tenisz számára", a szervezők pedig "bolondok, és saját magukat csapják be, ha azt gondolják, hogy a legjobb játékosok számára vonzóvá válik az esemény".

Honfitársa, John Millman költői kérdést tett fel: "Mit gondolnának arról a - milliárdos által támogatott - teniszezőről, aki szeretné megváltoztatni a labdarúgó Bajnokok Ligáját úgy, hogy például nem lennének hazai és idegenbeli meccsek?"

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×