Infostart.hu
eur:
375.46
usd:
317.79
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Kozma Dominik a férfi 200 méteres gyorsúszás elődöntője után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 24-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor

Kézsérülése után is dobogós helyet vár magától Kozma Dominik az Eb-n

Ezüst- és bronzérmet szerzett Kozma Dominik a múlt hétvégi budapesti úszóbajnokságon. A BVSC világbajnoki bronzérmes versenyzője úgy érte el ezeket az eredményeket, hogy közben kézsérüléssel küszködött.

Kézsérülése miatt kihagyta a római úszóversenyt, helyette a Budapest Openen indult el Kozma Dominik, ahol 200 gyorson ezüst-, 100 gyorson pedig bronzérmes lett.

Az InfoRádiónak sérülésével kapcsolatban elmesélte, hogy otthonában csúszott meg, és átesett egy ajtón, de szerencsére nem történt nagyobb baj, pár öltéssel kellett csak összevarrni a kezét.

Egy hetet ugyan ki kellett hagynia a sérülés miatt, de kesztyűben folytatta az edzéseket - magyarázta Kozma Dominik. Hozzátette azt is, hogy a kesztyűt vízhatlanná kellett tenni, és nem volt benne könnyű úszni, de nem volt jobb lehetőség.

A Budapest Opennel kapcsolatban a versenyző elmondta: "azt beszéltük meg az edzőmmel, hogy most még maga az edzés élvez prioritást, így nem is vettünk vissza az edzések számából. Nagy dolgokat nem vártunk, inkább azt a visszaigazolást próbáltuk megtalálni, hogy van-e értelme a 200 gyorsnak, milyen állapotban vagyok jelenleg, és merre haladjon tovább a felkészülés.

Verseny és idő tekintetében nem voltam a topon"

- vélekedett Kozma Dominik.

Mivel nem ment rosszul a 200 gyors, szerinte menni fog a glasgow-i Európa-bajnokságon is. Addig nagyjából négy hét van hátra, addig folyamatos edzések lesznek. Ott is a maximumot szeretné kiúszni magából, és reméli, hogy ez dobogós helyet fog eredményezni.

Az interjút teljes terjedelmében meghallgathatják péntek este fél nyolctól az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor. Minden reggel átnézi a titkosszolgálati jelentéseket, erről is beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök, aki szerint a gazdasági jelentések is megerősítik: ezerforintos benzinár jöhet, ha nem indul újra a Barátság kőolajvezeték.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×