Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
315.1
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Marko Nikolic: ez csak a kezdet

Ez nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete, hangsúlyozta Marko Nikolic, a Videoton labdarúgócsapatának szerb edzője, miután vasárnap a Honvéd ellen 2-0-ra megnyert bajnoki mérkőzéssel csapata bebiztosította aranyérmét az OTP Bank Ligában.

Marko Nikolic a találkozót követő sajtótájékoztatón "hatalmas eredménynek" nevezte a vasárnapi győzelmüket, majd hozzátette, hogy megérdemelték a bajnoki címet. Kiemelte: együttese tavasszal mindössze négy gólt kapott, tehát igazi nagybetűs csapattá érett, a bajnoki címet leginkább ennek köszönhetik.

"Büszke vagyok a játékosaimra, akik nemcsak jó futballisták, hanem nagyon jó emberek is" - nyilatkozta a fehérváriak szakvezetője.

Nikolic megjegyezte, hogy Magyarországon nagyon nehéz volt megszerezni a bajnoki címet, mert hétről hétre szervezett ellenfelekkel találkoztak. A tréner büszke arra, hogy a Partizan Beograddal tavaly aratott bajnoki diadal után idén a Videoton edzőjeként ünnepelhetett, és így két év alatt két különböző országban lett aranyérmes aktuális csapatával.

Kiemelte: nem dőlnek hátra, és két nap ünneplés után a következő feladatokra koncentrálnak. "Mert a meglévő alapokra a következő években nagy csapatot szeretnék építeni Székesfehérváron" - tette hozzá Nikolic.

A Videotonnak tavaly nem sikerült az európai kupaporondon csoportkörbe jutnia - az Európa Ligában pont a Partizan búcsúztatta -, de ez idén sem egyértelmű cél Székesfehérváron. Viszont az edző elmondása szerint ettől még "álmodnak róla", és tesznek is azért, hogy sikerüljön. Ennek érdekében a nyáron egy vagy két játékost szeretnének igazolni.

Nikolic közölte, hogy a pletykákkal ellentétben nem kereste meg őt volt csapata, a Partizan Beograd, de egyelőre nem hosszabbított még szerződést a Videotonnal sem. Hozzátette: két-három hete már egyeztetnek ugyan a fehérvári folytatásról, de még nem sikerült megállapodniuk.

Az edző elárulta, hogy a bajnokság jövő hét végi zárását követően kéthetes pihenőt tart a Videoton, majd június 14-től edzenek újra a fehérváriak, akik ausztriai edzőtáborba utaznak. Ott öt edzőmeccset terveznek, többek között a Dunaszerdahellyel, az Eszékkel, a Kapfenberggel és a Rosztovval.

A Honvéd vezetőedzője, Supka Attila elsőként gratulált a Videoton bajnoki címéhez. Mint mondta: a céljaik elérése érdekében pontokra lett volna szükségük, de "még nincs veszve semmi". A kispestiek az Újpesttel és a Debrecennel vívnak külön verseny a bronzéremért, utóbbival - valamint a Pakssal - pedig az európai kupaszereplésért.

Supka emlékeztetett, hogy a Honvédnak hetek óta rengeteg sérültje van, meghatározó játékosaik hiányoznak. "Akik viszont ma pályára léptek, azok minden tőlük telhetőt megtettek" - értékelte a kispestiek teljesítményét Supka. Hozzátette, védekezésben azonban néhány hibát vétettek, ami döntőnek bizonyult.

Vasárnap története harmadik bajnoki címét szerezte meg a Videoton labdarúgócsapata, amely korábban 2011-ben és 2015-ben ünnepelhetett aranyérmet.

Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×