Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

A Szeged rangadójával indul a BL-nyolcaddöntő

A német THW Kiel és a MOL-Pick Szeged szerdai mérkőzésével veszi kezdetét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulója, amelynek továbbjutói a negyeddöntőbe kerülnek.

A két csapat legutóbb 2016 tavaszán, a BL-nek ugyanebben a szakaszában találkozott, akkor Szegeden négy-, Kielben pedig hétgólos hazai siker született, így a németek jutottak tovább. Egy idénnyel korábban a negyeddöntőben a magyar együttes előbb két találattal győzött, majd nyolccal kikapott.

A mostani párharcot is hazai környezetben kezdte volna a Szeged, de a két klub felcserélte a pályaválasztói jogot, mert az első meccs eredeti, hétvégi időpontja ütközik a THW Kiel - Rhein-Neckar Löwen német bajnoki rangadóval, amit a televíziós közvetítés miatt nem lehetett elhalasztani.

A 19 órakor kezdődő találkozót talpsérülés miatt biztosan kihagyja a szegediek szlovén beállója, Matej Gaber, a többiek egészségesek.

A magyar együttes kimondottan jó formában van, a BL csoportkörének utolsó fordulójában szoros meccset játszott a Barcelona otthonában, és csupán egy góllal kapott ki, a magyar bajnoki rangadón pedig - 15 év után - győzni tudott a Veszprém vendégeként.

A Kiel ezzel szemben három bajnoki mérkőzést veszített a közelmúltban, illetve kikapott hazai pályán a lengyel Kielcétől a Bajnokok Ligájában.

Bodó Richárd hangsúlyozta, nem szabad, hogy bárkit is megtévesszen a német csapat idei szereplése, mert bár nem remekelnek a Bundesligában, a keretük bombaerős.

"Felkészültünk a THW játékából, jó volt, hogy most több mint egy hetet csak erre a meccsre koncentráltunk. Jóval frissebbek is vagyunk. Rengeteg videóztunk, elemeztük a játékukat. Ha mindent úgy csinálunk, ahogy Juan Carlos Pastor vezetőedző kéri, jó eredményt érhetünk el" - nyilatkozta a válogatott balátlövő.

A szegedi visszavágót jövő vasárnap rendezik.

A negyeddöntőbe jutásért, 1. mérkőzések:
szerda:
THW Kiel (német) - MOL-Pick Szeged 19.00
szombat:
Vive Kielce (lengyel) - Rhein-Neckar Löwen (német) 16.00
Meskov Breszt (fehérorosz)-HBC Nantes (francia) 17.30
IFK Kristianstad (svéd) - Flensburg-Handewitt (német) 18.00
vasárnap:
Skjern HB (dán)-Telekom Veszprém 16.50
Montpellier HB (francia)-Barcelona (spanyol) 17.00

A két csoportgyőztes, a francia Paris Saint-Germain és a címvédő macedón Vardar Szkopje már tagja a negyeddöntő mezőnyének.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×