eur:
413.37
usd:
398.11
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola

Négyes döntőbe jutott a Sopron az Euroligában

A Sopron Basket hazai pályán 67-46-ra legyőzte a török Fenerbahcét szerdán a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén, így 2-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot és fennállása során másodszor jutott a négyes döntőbe.

Női kosárlabda Euroliga, negyeddöntő, 3. mérkőzés:
Sopron Basket-Fenerbahce (török) 67-46 (17-21, 16-10, 19-12, 15-3)

Továbbjutott: a Sopron, 2-1-es összesítéssel.

Az alapszakaszban 10 győzelemmel klubrekordot döntő Sopron két hete 60-55-re kikapott a negyeddöntő nyitányán a Fenerbahcétől a Novomatic Arénában, majd múlt szerdán bravúrral 78-72-re nyert Isztambulban, ezzel 12/4-re javítva euroligás örökmérlegét a tavaly döntős török rivális ellen.

A csata utolsó felvonására megtelt a soproni csarnok, 4-0-lal indult a meccs, ám a túloldalon Firat Okul vezetőedző rendezte a sorokat, és - Yvonne Turner remeklése ellenére - a rivális 18-13-ra elhúzott. A Fenerben főként az Euroliga-bajnok amerikai-cseh Kia Vaughn villogott, aztán a 12. percben a spanyol Angela Salvadores büntetőivel ismét a magyar bajnok vezetett. A nagyszünetig hol az egyik, hol a másik gárda volt előnyben, 20 perc után 33-31 volt az állás.

A félidei statisztikából kitűnt, hogy

a törökök tízzel több lepattanót szedtek (22-12) és négy triplát dobtak a hazai eggyel szemben,

amely ráadásul hét kísérletből született meg. A mezőny legjobbja ekkor a soproni Turner volt 14 ponttal.

A térfélcserét követően tíz ponttal meglépett a soproni alakulat (47-37), Turner bedobta 21. pontját, az isztambuliak pedig csaknem hét perc alatt hat pontig jutottak. Az 52-43-ról induló zárószakasz elején a nemrég 2019-ig hosszabbító Jelena Milovanovic - aki ott volt a Sopronnal a 2009-es négyes döntőben - fontos triplát szerzett, Roberto Iniguez együttese a megnyugtató előny birtokában szárnyalni kezdett. A negyedet 12-0-val kezdő magyarok 21 ponttal elhúztak, innentől pedig már nem engedték ki a kezükből a meccset.

A vendégek az utolsó tíz percben mindössze három pontot hoztak össze.

A találkozó legjobbja Turner lett 29 ponttal.

A Sopron 18. Euroliga-szezonjában másodszor jutott a Final Fourba, 2009-ben Salamancában előbb a spanyol házigazdától, majd a bronzmeccsen az orosz Jekatyerinburgtól is kikapott, azaz negyedik lett. Idén a négyes döntő másik három résztvevője a Jekatyerinburg, a szintén orosz, címvédő Kurszk és a török Yakin Dogu Üniversitesi lesz.

Magyar részről korábban a MiZo-Pécs szerepelt még az Euroliga végjátékában, a Rátgéber László vezette baranyaiak 2001-ben és 2004-ben bronzérmesek, 2005-ben pedig negyedikek lettek.

Címlapról ajánljuk
Olaf Scholz nagy fordulata: Donald Trumppal akar közös Ukrajna-politikát

Olaf Scholz nagy fordulata: Donald Trumppal akar közös Ukrajna-politikát

Rendkívüli változás körvonalazódik a parlamenti bizalmi szavazáson megbukott, de a február végi választásokon újrainduló német kancellár külpolitikájában. Olaf Scholz az elmúlt három évben az amerikai elnök, Joe Biden legszorosabb európai szövetségese volt, nem titkolva, hogy neki szurkolt a novemberi elnökválasztáson. Most azonban fordult a kocka, és új szövetségesként már a hamarosan hivatalba lépő új elnökre, Donald Trumpra számít.

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Hatalmas az érdeklődés: ezrek rohanták meg a Demján Sándor Programot

Hatalmas az érdeklődés: ezrek rohanták meg a Demján Sándor Programot

A vállalkozások támogatását és fejlesztését célzó Demján Sándor Program 8+1 eleme közül a már meghirdetett, és előregisztrációval nyitva álló lehetőségek iránt jelentős az érdeklődés - tudtuk meg Szabados Richárdtól. A Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a Portfolio-nak adott interjújában konkrét jelentkezőszámokat is megosztott. Szabados Richárd beszélt az aktuális gazdasági környezetről, az elmúlt három hónap országjárásával kapcsolatos tapasztalatairól, a vállalkozásokat érintő akcióterv részleteiről, feltételrendszereiről. Kiderült az is, hogy a tőkeprogram újraszabása azzal is jár, hogy új szereplő érkezik be ezen a téren, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara formájában. Azt is megosztotta lapunkkal, hogy nem tartja kizártnak, hogy a megvalósuló Nemzetgazdasági Minisztérium és Pénzügyminisztérium beolvadás komoly adminisztrációcsökkentéssel jár majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×