Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
331.86
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Magyar rangadó a vízilabda BL-ben

Magyar rangadó a vízilabda BL-ben

A 8. fordulóval, azon belül pedig Eger-Szolnok összecsapással folytatódnak a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblás csoportküzdelmei szerdán.

A magyar rangadó külön érdekessége, hogy két hete, a hetedik körben az Eger éppen Szolnokon tudott nyerni a BL címvédője ellen 11-10-re, vagyis máris adott a gyors visszavágás lehetősége a Tisza-parti alakulat számára. A hevesi gárda amúgy váratlan idegenbeli sikerével magát a negyedik, a sorozat végén továbbjutást érő helyre kormányozta - holtversenyben a szintén 13 pontos montenegrói Jadrannal -, míg a Szolnok maradt 15 pontos, és a 18 ponttal élen álló olasz Pro Recco mögé szorult, a hasonlóképpen 15 pontos berlini Spandau társaságában.

Az Eger több mint tíz hónap után győzte le legnagyobb hazai riválisát, amelytől tavaly a hazai bajnoki fináléban sorozatban háromszor, majd december 22-én a Szuperkupa döntőjében is kikapott. Már csupán ezért is kiélezett csatára lehet számítani a magyar-magyar BL-meccsen.

Szemben az Egerrel és a Szolnokkal, a 16 csapatos főtábla harmadik magyar együttese, az OSC ugyanakkor még távolabbra került a továbbjutástól, miután január 24-én idehaza kapott ki a Dinamo Moszkvától, amellyel a "térfélcsere" nyomán most szerdán újra találkozik, de már az orosz fővárosban. Hamisítatlan bravúr lenne, ha revánsot tudna venni az újbudai uszodában elszenvedett 10-5-ös vereségért. Ha megint alulmarad, gyakorlatilag elvész a négy közé jutás, ezzel pedig a majdani nyolcas döntőbe kerülés esélye.

Az OSC első két mérkőzését megnyerte nyolcasában, utána viszont sorozatban ötször kikapott, s a folytatólagos negatív széria következményeként az elmúlt napokban lemondott vezetőedzői tisztéről Petik Attila, akit

az idény végéig eddigi segítője Tóth László váltott a kispadon.

Az együttes jelenleg 6 pontjával hatodik főcsoportjában, amelyet a görög Olympiakosz vezet 19 ponttal az eddig 14 pontot gyűjtött Dinamo Moszkva előtt.

A magyar csapatok szerdai programja:

A csoport:

Dinamo Moszkva (orosz) - A-HÍD OSC Újbuda, 17:15 ó

B csoport:

ZF Eger-Szolnoki Dózsa 18:30 (M4 Sport)

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×