Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Tiszeker Ágnes is megszólalt a magyar hokis doppingügyében

Tiszeker Ágnes is megszólalt a magyar hokis doppingügyében

Egyelőre sem a játékost, sem a tiltott szert nem nevezheti meg Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője a pozitív mintát adó magyar jégkorongos ügyében. Az InfoRádiónak úgy nyilatkozott, előbb a sportolót hallgatják meg, után állnak a nyilvánosság elé.

A Magyar Antidopping Csoport hivatalosan értesítette a Magyar Jégkorong Szövetséget, hogy az egyik válogatott játékos szervezetében tiltott szert találtak - adta hírül egy közleményben még szerdán a szövetség. 

Az MJSZ értesítette a játékos egyesületét és a megfelelő szervezeteket arról, hogy a vizsgálat ideje alatt mostantól felfüggeszti a versenyjogát, de az nem derült ki, melyik sportolóról van szó.

Több helyen megjelent azonban, hogy összefüggés lehet a játékjog felfüggesztése, illetve az osztrák ligában szereplő Fehérvár AV19 által szintén szerdán, a Dornbirn elleni ligameccs előtt kiadott közlemény között, amely így szólt: "A mai napon Sofron István nem áll Benoit Laporte vezetőedző rendelkezésére, mert a játékos oldalán a mérkőzésen történő részvételhez szükséges alapvető feltételek maradéktalanul nem teljesültek."

Az InfoRádió megkereste Tiszeker Ágnest, az ügyben eljáró Magyar Antidopping Csoport vezetőjét, aki csak a pozitív doppingeredmény tényét tudta megerősíteni.

"Egyelőre annyit tudhatunk, hogy pozitív eredmény érkezett vissza a WADA által akkreditált laboratóriumból, és jégkorong sportágban.

Sem a sportolót, sem a tiltott szert nem nevezhetem meg.

Várjuk, hogy a meghallgatás megtörténjen, és a sportoló nyilatkozzon arról, hogy a tiltott szer hogyan jutott a szervezetébe" - mondta Tiszeker Ágnes, hozzátéve, hogy a sportoló kérheti a B-minta vizsgálatát is.

A várható büntetés mértékéről úgy nyilatkozott, a büntetési tétel nagyban függ a szertől, de sok múlik a sportoló védekezésén is, azon, hogy mennyire együttműködő, meg tudja-e mondani, hogyan jutott a szervezetébe, összefügg-e a teljesítményével a szer alkalmazása, azaz tényleges teljesítményfokozásról van szó, vagy más okból szedte.

"Az ügy jelen szakaszában nem adunk ki több információt, hogy ne befolyásoljuk a jogi eljárást" - mondta a Magyar Antidopping Csoport vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×