Az UEFA emellett 70 ezer eurós büntetést is kiszabott a magyar szövetségre (MLSZ) a szeptember 4-i, Magyarország-Románia Eb-selejtezőn történt szurkolói bekiabálások miatt.
Az MLSZ honlapján jelzi: az UEFA mai döntését szabályszerűnek, de kifejezetten aránytalannak, az MLSZ törekvéseit semmibe vevő, a sportszerűen drukkoló magyar szurkolóknak kimondottan rossz üzenetet küldő döntésnek tartja.
"Az UEFA döntése egy kisebb csoport - az MLSZ által is elítélt - viselkedése miatt a sportszerű többséget sújtja. A szövetség természetesen él a fellebbezés lehetőségével, és bízik abban, hogy érvei a nemzetközi szövetségben meghallgatásra találnak" - áll az MLSZ közleményében.
Az MLSZ a jelentéshez csatolt beadványában azzal érvelt, hogy az elítélendő rasszista megnyilvánulás egyáltalán nem jellemezte a mérkőzés hangulatát, sőt szemben a bukaresti találkozó ijesztően ellenséges hangulatával, a hazai teltházas meccs igazi sportélmény volt.
"Amikor a szurkolók egy kis része rasszista bekiabálásokkal próbálkozott, a többség pár másodperc után tudatosan, hangos buzdítással nyomta el ezt a hangot. A mérkőzés általános hangulatát így egyáltalán nem a gyűlöletkeltés vagy a rasszizmus határozta meg, hanem a szenvedélyes szurkolás" - írta az MLSZ, hozzátéve: megítélése szerint éppen ez bizonyította, hogy még egy ilyen feszültségektől terhelt helyzetben is lehet sportszerű körülményeket és kiváló hangulatot teremteni.
A MLSZ ismételten kiemeli: mindezek mellett továbbra is folytatja a rasszizmus és a gyűlöletkeltés elleni elkötelezett küzdelmét. A szurkolóknak fel kell ismerniük, hogy az idehaza egyelőre még gyakran előforduló sportszerűtlen, rasszista megnyilvánulások után az UEFA minden esetben könyörtelenül büntet.
"Ez a mai döntés tanulságos lehet valamennyi klub számára, amely nem tesz meg mindent a sportszerűtlen megnyilvánulások visszaszorításáért, hogy az európai futball - akár klubcsapatról, akár nemzeti válogatottról van szó - valóban a zéró tolerancia elvét követi a rasszizmussal és a gyűlöletkeltéssel szemben" - fogalmaz az MLSZ.
A szövetség honlapján olvasható, hogy szeptember elsejétől már több ezer szurkoló megváltotta jegyét a Feröer-szigetek elleni mérkőzésre.