Az elődöntőben Szlovákiával szemben tizenegyesekkel alulmaradó magyar válogatott a hazai szövetség (MLSZ) beszámolója szerint Zeller Dóra találatával szerzett vezetést a 40. percben, majd a szünet után Rácz Zsófia büntetőjével biztosította be a győzelmet.
A 84. percben csereként pályára lépett a nemzeti csapat válogatottsági és gólrekordere, Pádár Anita, aki ezen a találkozón ünnepelte 125. válogatottságát, egyben el is búcsúzott a nemzeti csapattól.
A bronzérmeket Kiss László korábbi női szövetségi kapitány, az MLSZ női bizottságának tagja adta át a válogatott tagjainak.
"Magabiztos győzelmet arattunk, úgy gondolom, egy percig sem volt kétséges a mai győzelmünk" - nyilatkozta a mérkőzés után Markó Edina szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak. "Sokat számított, hogy minőségi játékosok érkeztek a második mérkőzésünkre, még ha a rövid idő miatt taktikailag nem is tudtunk megfelelően felkészülni velük a találkozó előtt."
"Örülök, hogy a pályára lépő játékosok bizonyították, itt a helyük a csapatban, illetve egy picit sikerült előrelépnünk is a tavalyi teljesítményünkhöz képest, hiszen veretlenül zártuk a viadalt. Bízom benne, hogy jövőre tovább javítunk, és hamarosan a tornagyőzelem is összejön majd a Balaton Kupán" - tette hozzá a szakvezető.
A döntőben az első két tornát is megnyerő Szlovákia 1-0-ra győzött Lengyelország ellen.
Eredmények:
bronzmérkőzés:
Magyarország-Fehéroroszország 2-0 (1-0)
később:
döntő:
Szlovákia-Lengyelország 16.30
szombaton játszották:
elődöntő:
Szlovákia-Magyarország 4-4 (0-2) - 11-esekkel 4-2
Lengyelország-Fehéroroszország 2-2 - 11-esekkel 3-0
Így lehet 4900 forinttal 18,4 milliót nyerni






