Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Bundesliga - Menesztették a Hannover edzőjét

Menesztették posztjáról Tayfun Korkutot, a Hannover 96 labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

A Bundesliga-klub vezetői hétfőn azt közölték, hogy még a hétvégi, Hoffenheim elleni bajnoki előtt kinevezik utódját, s ezt végül még este megtették, ugyanis az utolsó öt fordulóra Michael Frontzecket bízták meg a csapat irányításával.

Korkut 2013. december 31-én vette át az együttest Mirko Slomkától, s abban a szezonban - még Huszti Szabolccsal - a tizedik helyen végzett a gárda. Még a mostani idény első fele is jól sikerült, félidőben a nyolcadik volt a Hannover, amely azonban az utóbbi 13 meccsén egyszer sem tudott győzni, így jelenleg csak a 15., két pontra a veszélyes zónától.

Az 51 éves Frontzeck a 2004/05-ös idényben már dolgozott Hannoverben, akkor segédedző volt az együttesnél.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hiába a rekordokat döntő árverések,  nincs minden rendben a műkincspiacon

Hiába a rekordokat döntő árverések, nincs minden rendben a műkincspiacon

Parádés évzárásnak lehettünk tanúi a műtárgypiacon, az utolsó nagy árveréssorozaton New York-ban minden összejött, kivételes, ritkaságokban gazdag gyűjtemények kerültek szinte varázsütésre kalapács alá, és a vásárlók nem voltak hálátlanok. A nagy aukciósházak mérlege látványosan alakult, és az elemzők három évnyi kopp után, ismét aranykort emlegettek. A józanabb elemzők, igaz nem túl hangosan, de arra figyelmeztettek, hogy a látványos, a műkereskedelmet valóban húzó eredmények „felül” születtek, deréktájon inkább a hajdani esztelen árak kiigazítását lehet megfigyelni, míg a spekulánsok kedvenc terepét jelentő, olcsó befektetést kínáló kortársak mintha elvesztették volna vonzerejüket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×