Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Csay Renáta megvédte világbajnoki címét

Megvédte címét a női kajak egyesek szombati versenyében Csay Renáta az Oklahoma Cityben zajló maratoni kajak-kenu világbajnokságon.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a győriek sportolója pályafutása tizennegyedik maratoni aranyérmét vehette át.

Csay az első négy körben az élbolyban haladt, csakúgy, mint a szám másik magyarja, Horváth Noémi. A hajrára a címvédő és a brit Broughton együtt érkezett, de a szigetországi kajakos az utolsó száz méteren leszakadt, így Csay Renáta hatalmas csata után védte meg világbajnoki címét. Horváth a hatodik helyen ért célba.

A férfiak hasonló számában Boros Adrián a nyolcadik, az U23-as korosztályban egy nappal korábban győztes Havas Balázs pedig a 14. helyen végzett.

A kenu egyeseknél Kövér Márton címvédőként ezüstérmes lett azok után, hogy a hajója az egyik futást követően összetört, majd a lapátja is károsodott. Ugyanebben a számban Szabó Kristóf hatodikként zárt.

Az ifjúsági versenyzők megint taroltak: Magyarország kettős győzelmet aratott női K-2-ben (1. Lucz Noémi, Sólyom Dóra, 2. Takács Tamara, Pupp Noémi), valamint C-2-ben is (1. Laczó Dániel, Dóri Bence Balázs, 2. Paufler Norbert, Horváth Ákos), a férfi ifjúsági kajakpárosok között pedig ezüst- (Gergely Olivér, Koleszár Mátyás) és bronzérem (Vidákovich Antal, Freisták Péter) jutott a küldöttségnek.

A világbajnokság vasárnap a felnőtt páros versenyszámokkal zárul.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×