Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Birkózó-vb - Gulyás és Csercsics is kikapott

A hétfőn érdekelt három magyar közül a szabadfogásúak 70 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Gulyás Zsombor és a 125 kilós Csercsics Richárd is kikapott első mérkőzésén, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a taskenti birkózó-világbajnokság első napján.

Az idei Európa-bajnokságon ötödik Gulyás Zsombornak hazai versenyzővel, Bekzod Abderahmanovval kellett selejtezőt vívnia, de nem bírt vele. A mérkőzés hamar eldőlt, ugyanis a hazai nézők által bíztatott Abderahmanov akciódúsan birkózott, így kevesebb mint négy és fél perc alatt 11-0-ás vezetéshez jutott, azaz technikai tussal nyert - a vb honlapja szerint.

Az áprilisi vállműtétje után még nem százszázalékos Ligeti Dánielt helyettesítő Csercsics Richárdnak a 16 közé jutásért az idén harmadik Eb-címét begyűjtő török Taha Akgül ellen kellett szőnyegre lépnie. Az első három perc a papírformának megfelelően alakult, a török sportoló egy levitel után sorozatos pörgetésekkel 10-1-es előnybe került. A pihenő után Csercsics aktívabban birkózott, ám csak szépítenie sikerült, végül 10-4-es vereséget szenvedett.

Mindkét vesztes magyar akkor kerül a vigaszágra, ha legyőzőik döntőbe jutnak.

Hétfőn még a tavaly világbajnoki bronzérmes, idén Eb-harmadik Veréb István (86 kg) érdekelt a vb-n.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×