OTP Bank Liga, 5. forduló: Videoton FC - MTK Budapest 5-0 (3-0)
Villámrajtot vett a Videoton: első támadásából gólt szerzett, majd a másodikból kapufát lőtt, mindezt öt perc alatt. Később sem lassítottak a hazaiak, a tizenkettedik percben ismét betaláltak, majd az első félóra vége felé már három góllal vezettek.
A második játékrész is hazai góllal kezdődött: Juhász Roland szöglet utáni fejesét a góllövőlistát vezető Nikolics Nemanja továbbította a kapuba. A folytatás némileg kiegyenlítettebb játékot hozott, egy-egy MTK-lehetőség és egy kapufa is befért a Videoton-helyzetek közé. A találkozó végén még Feczesin is megvillant, így a székesfehérváriak kiütéses, ötgólos győzelmet arattak.
A Videoton ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzte le az MTK-t és öt forduló után a maximálisan megszerezhető 15 pontot begyűjtve vezeti a bajnoki tabellát.
Ezeken a telefonokon hivatalosan belehallgathat a magánbeszélgetésekbe a Google programja