A Magyar Karakorum Expedíció hegymászói szerdán jutottak fel a kínai-pakisztáni határon lévő Broad Peak - eredeti nevén a K3 - csúcsára, és Varga Csaba csütörtökön már a 4950 méteren fekvő alaptáborból nyilatkozott telefonon a Duna Televízió Hazajáró című műsorának.
"17 és 18.- a között, nagy hóvihar volt a Karakorumban, emiatt elég nehéz volt taposni a nyomot. Úgyhogy, aki azt gondolja, hogy ezek a magas hegyek, standard úton könnyűek, nagyon nagyot téved. Nagyon kimerültünk, mire felértünk, mire felértünk a nyeregbe a középső és nagycsúcs közé. Innen fel kellett mászni a köves csúcsra, ami nagyon veszélyes és nagyon meredek, majd innen kezdődött a hosszú út a csúcsig. Többször elaludtuk, annyira álmosak voltunk és ki voltunk fáradva."
A nagyváradi Varga Csaba és a békéscsabai Suhajda Szilárd pakisztáni idő szerint szerda kora délután érte el a 8051 méter magas hegy csúcsát, ahol egy órát töltöttek el a tiszta, szélmentes, napos időben.
"Mint a világ ura, olyan voltam, mintha a hegyek királyságának a trónján ülnék."
A magyar hegymászók a 4-es táborban, 7400 méteren éjszakáztak, majd csütörtök hajnalban elindultak az alaptáborba, ahová helyi idő szerint este 7 óra körül érkeztek meg.
A Broad Peaket először egy osztrák expedíció hódította meg 1957-ben. A magyarok közül 2000-ben Ács Zoltán és Mécs László, 2007-ben pedig Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda és Ugyan Anita mászta meg a Föld 12. legmagasabb hegyét.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes