eur:
389.02
usd:
362.21
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Hodgson megerősítette: nem mond le

A brazíliai kudarc ellenére sem kopott meg az angol labdarúgó válogatott szövetségi kapitányának lelkesedése. Roy Hodgson győzelemre kívánja vezetni csapatát a 2016-os Európa Bajnokságon.

Mindezt Hodgson egy vasárnapi interjúban jelentette ki, megerősítve, hogy a csoportköri búcsú ellenére sem kíván lemondani. A kapitány ehhez a hét végén már támogatást kapott a szövetség elnökétől, Greg Dyke ugyanis változatlan bizalmat szavazott a szakembernek és a folytatódó együttműködés mellett tette le a garast.

"Lelkesedésem nem csökkent, mint ahogy nem csökkent elszántságom azzal kapcsolatban sem, hogy tovább dolgozzam játékosaimmal" - fogalmazott Roy Hodgson az interjúban. Egyidejűleg meggyőződésének adott hangot, hogy csapata - mint hangoztatta - percről-percre erősebb és jobb lesz.

Az bizonyos, hogy a kapitány továbbra is számíthat a válogatott erősségére, Wayne Rooneyra. A Manchester United gólerős csatára ugyanis szintén egy vasárnapi nyilatkozatban kijelentette, hogy nem áll szándékában búcsúzni a címeres meztől. "Hiszem, hogy még éveken keresztül viselhetem azt" - jelentette ki a 28 éves csatár, megerősítve, hogy továbbra is a futball a mindene.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×