Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

C. Ronaldo gólját még Ibra is megtapsolta - Nyilatkozatok és videó

Cristiano Ronaldo szerint a portugál labdarúgó-válogatott jobban játszott a svédnél a keddi világbajnoki pótselejtezőn, amelyen 3-2-re győzött a vendéglátók csapata ellen, kiharcolva ezzel a vb-részvételt.

"Tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk, de véleményem szerint ez egy olyan összecsapás volt, amelyen mi jobban játszottunk" - összegezte együttese teljesítményét a támadó, aki egymaga szerezte a portugálok mind a négy gólját a párharc két találkozóján.

Ronaldo egyedülállónak nevezte a vb-re jutást, egyúttal pedig megjegyezte, hogy találataival utolérte a válogatott eddigi gólrekorderét, a nemzeti együttesben korábban 47-szer eredményes Pauletát. Arra a felvetésre, hogy mit szólt Zlatan Ibrahimovic tapsához, amellyel az ő egyik gólját minősítette, úgy válaszolt, örül neki, hiszen egy nagyszerű játékostól érdemelte ki az elismerést.

A svédek sztárfutballistája, aki két góljával 0-1-után "visszahozta a meccsbe" a svédeket, érthető csalódottsággal nyilatkozott, már csak azért is, mert mint megjegyezte: talán a mostani volt az utolsó szerepvállalása vb-selejtezős sorozatban.

"Olyan hosszú ideig valószínűleg nem leszek már a válogatottban" - mondta. "Egy azonban biztos: egy olyan világbajnokságot, amelyen nem leszek ott, nem fogok figyelemmel kísérni."

A 32 éves Ibrahimovic szerint a portugálok eredményes kontrajátékukkal megbüntették őket, amikor elvesztették a labdát, ezzel együtt ők is jó teljesítményt nyújtottak.

"Minden elismerésem a portugáloké, de szerintem mindkét csapat megérdemelte volna, hogy ott legyen a világbajnokságon."

Franck Ribéry, az ukránokat 2-0-s idegenbeli vereség után 3-0-ra legyőző franciák vezére a rájuk nehezedő nagy nyomásról beszélt.

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy valami nagyszerűt hajtottunk végre. Az elmúlt napokban sokat szenvedtünk, és letörtek voltunk. Ezúttal egymásért küzdöttünk, mindent beleadtunk. Sokat jelentett 80 ezer néző buzdítása, melyet már a bemelegítéstől kezdve érzékeltünk."

A középpályás Blaise Matuidi mesésnek és varázslatosnak nevezte a továbbjutás kiharcolását, de nyilatkozatában visszautalt arra, hogy az Ukrajnában elszenvedett vereség után sokan nem bíztak bennük.

"Önök sem igazán, azt hiszem" - mondta az újságíróknak. "Vagy igen? Mégis?" - viccelődött, majd hozzátette: "Mindenesetre most már fellélegezhetnek, utazhatnak Brazíliába. Meg mi is" - rögzítette a lényeget egy újabb mosoly kíséretében.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×