eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Ilyen elnök lesz Kemény Dénes

Szeretné új alapokra helyezni és nagyon hatékonnyá tenni a marketing, kommunikációs és pr-munkáját a teljes sportágnak és ezen belül a szövetségnek, illetőleg az összes vízilabda-válogatottnak - nyilatkozta Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. Mint mondta, azon is dolgoznak, hogy pótlólagos pályázatot tudjanak beadni a 2021-re tervezett úszó és vízilabda világbajnokság pályázatával kapcsolatban.

"A bizottsági munkát szeretném még összehangoltabbá, hatékonyabbá tenni és nem csak az első osztályban" - nyilatkozta terveiről Kemény Dénes. A szövetség új elnöke a vlv.hu oldalnak adott interjúban kifejtette azt is, hogy az egész sportág versenyeztetését hatékonyabbá szeretnék tenni.

Mint mondta: ugyanez vonatkozik a TAO-bírálati rendszerre, mert az tapasztalja, hogy ennek a költsége nagyon "elszállt". Miközben a társasági adókedvezményekből sok pénz érkezik a sportágba, ennek a rendszernek a működtetése eddig sokba került a szövetségnek, ezt a költséget mindenképpen meg kell próbálnunk csökkenteni - erre is vannak már elképzelések.

Kemény erről is nyilatkozott: "Szeretném új alapokra helyezni és nagyon hatékonnyá tenni a marketing, kommunikációs és pr-munkáját a teljes sportágnak és ezen belül a szövetségnek, illetőleg az összes vízilabda-válogatottnak - ahogy ezt mondtam megválasztásom előtt is, jobban előtérbe helyezve például a női válogatottat. E téren is történtek fejlemények és úgy gondolom, hogy már a közeljövőben pozitív hírek várhatók. Lépésről lépésre haladok előre és hát az elmúlt napok legfontosabb fejleményei azok a megbeszélések voltak, amelyeket a 2021-re tervezett budapesti úszó és vízilabda világbajnokság pályázatával kapcsolatban folytattunk."

A pályázati határidő ugyan már lejárt, ám Kemény elmondta: "Azon dolgozunk, hogy sikerüljön beadni pótlólagos eljárás keretében a magyar pályázatot. Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke fontos elnökségi tag a FINA-ban, ezért lobbizik és közben itthon tárgyaltunk arról, hogy a pályázathoz elengedhetetlenül szükséges kormánygarancia a birtokunkban legyen. Vasárnap Debrecenben folytattunk megbeszélést Kósa Lajos polgármesterrel, aki pozitívan nyilatkozott, s arról tájékoztatott, hogy mindent megtesz a pályázat beadásához szükséges kormányzati elkötelezettségért. Rövid időn belül eldől tehát, hogy Magyarország eséllyel próbálkozhat-e egy pályázat pótlólagos benyújtásával. Nagyon nagy jelentőségű dologról van szó, ennek érzékeltetésére elég annyi, hogy a legutóbbi világbajnokságok televíziós nézettsége 3,5 milliárd volt szerte a világon."

Az elnök kitért arra: Debrecenben nagy örömmel konstatálta, hogy a TAO-s lehetőségnek köszönhetően egy újabb 50x25 méteres uszoda megépítését készül megpályázni a város, nyilván a klub közreműködésével, hiszen a pályázati lehetőséggel egyesületek élhetnek. "Ugyanis az történt, hogy a szép debreceni uszoda a teljes üzemével a négyfajta hasznosításnak köszönhetően - kevés lett, kinőtte a város! Jár a lakosság, folyik úszásoktatás, használják az egyetemisták és az élsportolók, az úszók, vízilabdázók. Mindezek kiszolgálásához a jelenlegi uszoda már nem elég, most külön fedett pólómedence készül majd, ráadásul az ideális, előbb említett méretben, ami azért jó, mert optimálisan hasznosítható, egy időben több funkciónak is eleget tud tenni."

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×