Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Fábiánné Rozsnyói Katalin: Elég a megalázó játszadozásából!

Fábiánné Rozsnyói Katalin, a londoni olimpián ezüstérmes férfi kajaknégyes edzője elhagyja az MTK-t.

A mesteredző azzal indokolta döntését, hogy elege lett a klub "megalázó és egyoldalú játszadozásából", amit vele, illetve tanítványaival folytatott.

"Már 2011-ben sem fizették ki a szerződés szerinti díjamat, pedig még véletlenül sem extra összegről van szó - nyilatkozta a jochapress.blog.hu oldalnak Fábiánné. - A folyamatos ígérgetésből azután az lett, hogy a 2011-es öt hónap mellé idén sem fizettek ki újabb öt hónapot. Ráadásul a versenyzőimnek is szép összegekkel +lógnak+, így összességében több mint tízmillióról van szó."

A korábban sorozatban hatszor az év edzőjének megválasztott szakember elmondta, hogy Deutsch Tamás MTK-elnök ígéretei ellenére sem fizetett a klub szeptember 30-ig, sőt azóta sem:

"Én adtam egy utolsó határidőt, október 31-ét, de minden maradt a régiben. Így mostantól ez az ügy már a bíróságon folytatódik." - nyilatkozott.

Fábiánné a kajaknégyessel kapcsolatban elmondta, hogy ő egyik versenyzőjét sem kényszeríti semmire, de ha maradnak a kék-fehér klubnál, akkor ő nem foglalkozik velük tovább.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×