Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

SZÉP-kártya nélkül nem veszik a jegyeket a Hungaroringre

Összességében több jegyet vettek eddig az idei Formula-1-es Magyar Nagydíjra, azonban a hazai jegyértékesítés jelentősen visszaesett - mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: a magyarországi eladásokra komoly hatással van, hogy SZÉP-kártyával nem lehet fizetni, a következő hetekben azonban ez is változhat.

A jegyértékesítés összességében jobban áll, mint tavaly ilyenkor. A magyarországi jegyvásárlás bár közel ötven százalékkal esett vissza, a külföldi viszont harminc százalékkal nőtt - mondta az InfoRádiónak Gyulai Zsolt.

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: tavaly 60 millió forint értékben adtak el jegyet üdülési csekkre, ám idén a SZÉP-kártyára nem lehet belépőt vásárolni, de ezzel kapcsolatban már folynak a tárgyalások.

Tudomásul kell venni azt is, hogy labdarúgó Európa-bajnokság, illetve olimpia éve van, és a fő vásárlók, vagyis a cégek, nem biztos, hogy a Formula-1-re költik a pénzüket - magyarázta, Gyulai Zsolt, aki ennek ellenére bizakodó a tekintetben, hogy sok szurkoló érkezik Mogyoródra, mivel a világbajnokság rendkívül izgalmas.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×